Két új műsorral húszra emelkedik a hetente jelentkező magazinok száma; a hónap elején indult az Életkor című – az idősek problémáit, mindennapjait, lehetőségeit feldolgozó – magazin és a tematikáját nevében hordozó Család.A közlemény szerint jövő hétfőtől, szeptember 21-étől jelentkezik az angol után orosz nyelvű híradóval is az M1; a Novosztyi iz Vengrii című orosz nyelvű hírösszefoglaló mindennap éjfél után kerül adásba. Az új híradó műsorvezetője Kiseleva Maria és Mironova Aljona lesz, a két idegen nyelvű híradót pedig a közeljövőben továbbiak követik majd.Szeptember 28-án, a 19 órai híradót követően debütál a vasárnaptól szombatig jelentkező, Szemtől szembe című, 20 perces vitaműsor az aktuális csatornán, ennek házigazdája Szabó Anett, az M1 Ma délelőtt című műsorának népszerű műsorvezetője lesz.Vasárnaponként a hét történéseit elemzik állandó szakértők, míg hétköznaponként a nap témájáról vitáznak majd politológusok, szakértők, szakpolitikusok, értelmiségiek.Az igazgató jelezte azt is: a Duna Médiaszolgáltató Zrt. az MTVA-t bízta meg az új műsorok elkészítésével.
Tényleg jönnek orosz hírek az M1-re
Két új műsorral húszra emelkedik a hetente jelentkező magazinok száma.
2015. 09. 17. 17:22
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!