A Miniszterelnökség államtitkára elmondta: a Nemzeti Kastélyprogramban eredetileg két Békés megyei kastély, a geszti Tisza- és a szabadkígyósi Wenckheim-kastély felújítása szerepelt, ám a térség országgyűlési képviselőinek kérésére utólag a kondorosi is bekerült a programba. Az államtitkár közölte azt is, hogy az épített emlékek felújítása Békésben ezzel nem zárul le, hiszen a kastélyok rekonstrukciója mellett folynak az előkészületek Gyulán is, ahol a vár szűkebb környezete fog megújulni.
L. Simon László átadta a kastélyt övező 4,5 hektáros kastélykertet, amelyet 204 millió forintos kormányzati és uniós támogatás segítségével varázsoltak újjá. Kövezett sétálóutakat építettek, a park tájidegen növényeit kivágták, helyreállították a korabeli állapotokat.
Dankó Béla fideszes országgyűlési képviselő – aki az előző ciklusban Kondoros polgármestere volt – elmondta, hogy a vadászkastélyt Batthyány László 1844 és 1851 között építette. A kastélyban alakult meg az ország első hivatalos vadásztársasága, sőt az építtető 1851-ben a társaság rendelkezésére is bocsátotta a kétszintes, romantikus stílusban épült kastélyt.
Batthyány László 1858-ban a gyulai származású Geist családnak adta bérbe a kastélyt, már az új bérlő alatt épült meg a hozzá csatlakozó, Ybl Miklós által tervezett kápolna. A vadászkastélyban és a hozzá tartozó területen kapott gazdatiszti állást Petőfi Sándor öccse, István is, aki 1858-tól 22 esztendőn keresztül dolgozott a birtokon.
A második világháború végén a Geist család elmenekült, a kastélyt államosították, majd iskolaként, termelőszövetkezeti központként működött. Állagát sikerült megőrizni a rendszerváltásig, ám ekkor egy rosszul sikerült magánosítás miatt rendkívül nagy mértékben leromlott az állapota. A kondorosi önkormányzat végül 1993-ban megvásárolta a kastélyt, majd 2003-ban a hozzá tartozó kertet is. Ez utóbbi megújítása fejeződött be az átadási ünnepségre, s Dankó Béla kifejezte bizakodását, hogy a kastélynak és melléképületeinek a felújítása jövőre megkezdődhet.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!