Mint arról korábban többször beszámoltunk, idén Budapesten rendezik a Womexet. A világzenei műfaj legfontosabb nemzetközi eseménye elsőként látogat el a régiónkba, így a rendezvény nagyszerű bemutatkozási lehetőséget biztosít a hazai és a környező országokban élő művészek számára. Az esemény magyarországi szervezője, a Hangvető egyik fő célkitűzése az volt, hogy a magyar és a kelet-európai zene minél hangsúlyosabban megjelenjen az expó programjaiban – mondta el Weyer Balázs, a Hangvető vezetője.A Womex történetében először kap tematikus szerepet és a Müpában külön színpadot a régió: a Club Duna színpadon Lettországtól Boszniáig képviselik a térség országait a legjobb muzsikusok. Hazánkból a Buda Folk Band, Herczku Ági zenekara, illetve a Balogh Kálmán, Lukács Miklós cimbalomduó került be a programba.A nulladik nap programjainak a Fonó Budai Zeneház ad otthont. A 20-i esemény nem része a hivatalos műsornak, ám a hazai előadók és együttesek számára kiváló lehetőség, hogy megmutassák magukat az ekkor már Budapesten tartózkodó szakmai közönségnek. A zsűri döntése alapján a nulladik napon a Babra, a David Yengibarian Trio, a Dina Zenekar, a Fonó Zenekar, a Góbé, a HolddalaNap, a Kerekes Band, a Meszecsinka, a Parno Graszt és Zombori Zenekar léphet majd színpadra.Az ünnepélyes megnyitó gála a Gypsy HeartBeats címet kapta, és az elnevezéséhez méltó módon a kelet-európai térség roma kultúrája előtt tiszteleg. Az eseményen mások mellett fellép Oláh Attila táncos, a Romengo és Lakatos Mónika, Palya Bea, Pál István Szalonna, illetve Tcha Limberger szintó muzsikus. A tizenhatodik Womex-díjátadóra október 25-én kerül sor a Müpában. Az Életműdíjat – a zenei teljesítmény mellett – a társadalmi és emberi nagyság, a példaadás is indokolja szinte minden esetben. 2015-ben a szenegáli Cheikh Lô kapja a rangos elismerést – foglalta össze a programot röviden Weyer Balázs.A szervező hozzátette, idén rekordszámú jelentkezés érkezett a rendezvényre, csaknem kilencven országból várnak vendégeket, összesen nagyjából 3000 látogatóval számolnak, akik az öt nap alatt várhatóan mintegy 900 millió forintot fognak elkölteni Budapesten.Hoppál Péter, az Emmi kultúráért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a világzenei expó megfelelő helyre, Bartók és Kodály országába érkezik, Budapest jó házigazdája lesz az első kelet-közép-európai Womexnek. Hozzátette, a 70 évvel ezelőtt elhunyt Bartók Bélát munkássága a világzene ikonikus alakjává tette, az 1920-as évek végén pedig Kodály Zoltán volt az, aki Goethe nyomán a világon először írta le a világzene fogalmát.Az államtitkár kiemelte, a kormány számára fontos, hogy hazánk a nemzetközi kulturális események helyszínévé váljon, ehhez pedig megfelelő támogatást is biztosítanak. A Womex főtámogatója a kormányzat, amely a 230 millió forintot meghaladó állami támogatás mellett 90 millió visszatérítendő szubvenciót nyújtott a rendezvénynek, a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné Geopolitikai Alapítványa további 50 millió forinttal szállt be a rendezésbe, ez összességében egymillió euró feletti állami támogatást jelent – fejtette ki Hoppál Péter.
Womex: Budapestre költözik a világzene
Kilencven országból várnak vendégeket október 21. és 25. között az első kelet-európai Womexre.
2015. 10. 01. 11:23
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!