Budapesten, a Nyugati pályaudvar mögötti területen, a Liget II. projekt keretében épülhet fel a Csontváry-múzeum – írta kedden a Népszabadság a Miniszterelnökségtől kapott szóbeli közlésre hivatkozva. Ahogy arról lapunk is beszámolt , Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter még október végén jelentette be, hogy ötletpályázatot írnak ki egy Csontváry-múzeum létrehozására.
A hír kapcsán többen aggodalmukat fejezték ki, hogy az újonnan létrehozott intézmény ellehetetleníti majd a Pécsen 1973 óta létező Csontváry Múzeum működését. Mint ismert, júniusban épp a baranyai megyeszékhelyről hozták a fővárosba, a Honvéd Főparancsnokság épületében rendezett kiállításra Csontváry Kosztka Tivadar festményeit. Pécsi művészek akkor tiltakozóakciót szerveztek, mondván a képek sosem kerülnek vissza a helyükre a fővárosból.
Csontváry egy 1918-as levelében írta le, hogyan képzeli el saját múzeumát, Lázár János erre hivatkozott bejelentésében. A Miniszterelnökség azonban most sietett hangsúlyozni, az új intézmény nem csorbítaná a pécsi Csontváry Múzeum integritását. Csakhogy a Lázár által említett levélben a művész a kiállítandó képekről is rendelkezett, és ezek ma egy kivételével mind a pécsi múzeum gyűjteményéhez tartoznak.
Döntés még nincs, de ne feledjük, a Népszabadság miniszterelnökségi közlései az utóbbi időben igen hamar valósággá váltak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!