A közgyűjtemény több nagy volumenű, országos érdeklődésére számot tartó tárlatot szervezett az elmúlt években, mint a Dalí-, Csontváry-, Munkácsy- vagy a látogatócsúcsot hozó egyiptomi kiállítás – mondta a politikus sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a Múzeumok éjszakáján nyíló Pompeji kiállítás ezek sorába illeszkedik majd. A szegediek és a városba érkező turisták fél éven keresztül olyan műtárgyakat, történelmi ereklyéket láthatnak majd – döntően a nápolyi régészeti múzeum gyűjteményéből –, melyeket korábban Közép-Európában még nem mutattak be.
Fogas Ottó múzeumigazgató elmondta, a tárlat anyaga korábban a világ nagy múzeumaiban – köztük 2013-ban a British Museumban – volt csak látható. A szakember ezért is tartja a Szegeden folyó szakmai munka elismerésének, hogy magyar vidéki múzeumként egyenrangú partnerként tárgyalhattak nápolyi kollégáikkal.
A kétéves előkészítő munka után nyíló tárlatra 120 tárgy érkezik majd Nápolyból. Ezek kölcsönzését állami garanciavállalás teszi lehetővé. Ezt Szombathelyről, az Aquincumból és a Nemzeti Múzeumból kölcsönzött tárgyakkal egészítik ki, amely áttekintést ad az I. századból származó, Magyarországon előkerült római leletekről – közölte a muzeológus.
A több mint százezer látogatót vonzó egyiptomi kiállításhoz hasonlóan három helyszínen várják majd az érdeklődőket. A Fekete Házba a mindennapi életet bemutató tárgyak, valamint gladiátorokkal, erotikával kapcsolatos anyag kerül majd. A múzeum központi épületében a vendégek megismerhetik a fórumot, az előkelők életét, a kor építészetét, a Kass Galériában pedig Pompeji és a Vezúv a magyar művészetben címmel az akadémista festészet remekeiből nyílik kísérő kiállítás.