Bár 2012-ben már néhány koncert erejéig visszatért az At The Drive-In, hasonló volumenű turnét a 2001-es feloszlása óta nem tartott Európában, mint amilyen 2016-ban várható. Az 1993-ban El Pasóban alakult post-hardcore zenekar az idei évre huszonhét állomásos koncertkörutat jelentett be, és új számok megírását is tervezi.
Az amerikai csapat szűk kilenc évig, 2001-ig létezett, de annál nagyobb hatással volt a zenei életre: energikus koncertjeivel és számaival hamar népszerűvé vált, In/Casino/Out és Relationship of Command című lemezeivel pedig a post-hardcore-nak nevezett stílus élcsapata, kialakítója lett. Miután 2001-ben feloszlottak, Omar Rodríguez-López és Cedric Bixler-Zavala hamar megalakították a már inkább progresszív rockot játszó The Mars Voltát, amely még a korábbi zenekarnál is népszerűbbé tudott válni. Négy éve, 2012-ben aztán ez a csapat is feloszlott, Bixler-Zavaláék pedig több projektet is beizzítottak: a Bosnian Rainbowst és a Zavalazt, majd 2014-ben az Antemasque-ot.
A Fuse TV arról számolt még be: az idén az At The Drive-In fellép a Shaky Knees és a Rock on the Range fesztiválon, és egy huszonhét városra kiterjedő turnét is bejelentett már, jelezve, hogy további események kihirdetése várható még. Fellépnek többek közt Párizsban, Kölnben, Brüsszelben és Berlinben, hozzánk legközelebb pedig április 5-én érnek, amikor a bécsi Arenában játszanak majd. Májusban és júniusban már az Egyesült Államokban lehet majd a zenekart elcsípni.
A csapat új számok megírását is tervezi, amelyek a tizenhat évvel ezelőtt megjelent Relationship of Command dalait követhetik a sorban. „Rendkívül izgatottak vagyunk, hogy újra láthatjuk egymást, újra egyazon szobában játszhatunk, és már egy új kontextusban írhatunk zenét – nyilatkozta a Fuse-nak Omar Rodríguez-López gitáros. – Ez az, ahonnan mindannyian jöttünk. Különböző családjaink vannak, különböző helyeken élünk már, de ezek a gyökereink, és egy igaz ember nem feledkezik meg a gyökereiről. Van valami biztonságérzet abban, hogy olyan emberek vesznek körül, akikben megbízol” – tette hozzá.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!