Mindenkit megkérdeznek 1956-ról

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Filmen és interjúkötetben gyűjtik össze a forradalomban részt vevő írók, költők emlékeit.

R. Kiss Kornélia
2016. 07. 28. 13:26

A későbbi prózaíró, Ferdinandy György például kalauzként dolgozott a forradalom idején. Korábban politikai okból nem vették fel az egyetemre, ez végül éppen 1956 szeptemberében sikerült neki. De mivel a család szegény volt, Ferdinandy továbbra is megtartotta a munkáját, és nem is érezte magát az egyetemi ifjúsághoz tartozónak, inkább a fiatal munkások nézőpontja állt hozzá közelebb. A kalandvágynak nagy szerepe volt abban, hogy végül emigrált. De érdekes a története András Sándornak is, aki viszont egyáltalán nem akart emigrálni; azért ment Nyugatra, hogy a forradalomnak támogatókat toborozzon, de a határok lezárása után kint rekedt. Az ő történeteiből a forradalom politikai része is megismerhető. Újságíróként dolgozott a forradalom alatt, ezért olyasmit is láthatott, amit más írók nem feltétlenül. Október 30-án például találkozott a Parlamentben Nagy Imrével. A Hazatérők című dokumentumfilm interjúit Erős Kinga és Csontos János készítették, a rendező Szabó Mihály. A filmet először az augusztusi Tokaji Írótáborban mutatják be, a DVD-kiadás karácsonyra készülhet el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.