Pálinkás Szűcs Róbert az avatáson Monte A. Melnick, a Ramones turnémenedzsere és Erdélyi Tamás jó barátja az eseményre írt levelét idézte. Melnick, aki később könyvet is írt a zenekarról, hangsúlyozta, Erdélyi meghaladta a korát azzal, hogy megalapította és részese volt a Ramonesnak. Nagy tehetség volt, először gitáron, majd dobon, később pedig mandolinon, bendzsón, hegedűn és sok más hangszeren játszott. Zenei tudása a punktól az indie bluegrassig ívelt. Tommy az utolsó eredeti tagja volt a Ramonesnak, egy „igazi látnok”.
„A fene gondolta volna 1977-ben, hogy 2016-ban itt fogunk állni egy emléktábla-avatón” – idézte fel a punk hőskorát Nagy Feró. Az énekes kifejtette, a punk „egyesek szerint pocsék és vacak, menthetetlen, jövő nélküli, lázadó, büdös, tornacipős, polgárpukkasztó, ám a punk mára messze túlnőtt önmagán. Hatalmas divatcégek csinálnak szakadt farmert, koszos gatyát, előregyártott büdös, koszos tornacipőt, viseltes, szegecses cuccokat. Ma már egy perc alatt bárki punk lehet, több százezer forintért.” Feró elmondta, Magyarországon a Beatrice ismertette meg az emberekkel a Ramones zenéjét, igaz kicsit magyarra fordítva. „Nálunk, a munkásosztálynak megfelelően, bézbólütő helyett lapátnyéllel vagy egy jó kerítésléccel ütötték a gyereket” – utalt a Ramones Beat on the Brat című dalára, amelyet a Beatrice gyakran eljátszott a koncertjein.
Erdélyi 1974-ben szállt be a Ramonesba. Eleinte producerként, de miután senki sem találta a megfelelő tempót a dobok mögött, magára vállalta a feladatot. A zenekar tagjai mindannyian felvették a Ramone vezetéknevet, így Dee Dee, Joey és Johnny mellett Erdélyi Tamásból Tommy Ramone lett. Négy évig játszott a bandában, a kultikus első három albumon az ő játéka hallható. Erdélyi írta – Dee Dee-vel közösen – az együttes talán legismertebb dalát, a Blitzkrieg Bopot, illetve egy másik slágert, az I Wanna Be Your Boyfriendet.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!