Huszonöt éve menő a kockás ing

Legendás, a ma éppen 25 éve megjelent Nevermind albumával tört utat a rétegzenének a Nirvana.

Egy fárasztó nap után 1991 júniusában Kurt Cobain hazafelé tartott a Washington állambeli olympiai otthonába, miután zenekara, a Nirvana „felstúdiózta” második albumát, a Nevermindot. Az énekes-gitáros azonban az albérlete előtt az utcán lelt rá a cuccaira, a főbérlő ugyanis megelégelte, hogy a zenész nem fizette a lakbért, ezért kidobta a lakásból. Cobain így az éjszakát az autójában, egy 1963-as Plymouth Valiantban töltötte. Nem ez volt az első, de minden bizonnyal az utolsó ilyen eset.

A néhány hónappal később, napra pontosan ma 25 éve piacra dobott lemez ugyanis egy pillanat alatt a csúcsra röpítette az addig nem túl sokra tartott Nirvanát, és az év végén már mindenki róluk beszélt, a sajtó és a villámgyorsan millióssá terebélyesedő rajongótábor szétszedte őket. A magukhoz képest gigászi, 65 ezer dolláros költségből elkészített lemezből – jócskán a várakozásokon felül – végül 30 millió darabot adtak el.

A siker kulcsa a Smells Like Teen Spirit című dal volt, akkora sláger lett belőle, hogy ma is mindenki ismeri, akár úgy is, hogy fogalma sincs, ki szerezte. A Balaton Soundon többek között a lassan önmaga paródiájává váló David Guetta vagy épp az elektropápaként tisztelt Armin van Buuren is csempészte már be DJ-szettjébe, a negyvenezer zamárdi státusverető meg az első gitárakkordokat meghallva egy torokból üvöltött fel visongva. A szám a megjelenése óta valami olyasmit vált ki a nem túl akadémikus zenehallgatókból, mint anno egy melódia a tinilányokból a Beatles fellépésein.

Bő huszonöt éve azonban más volt a helyzet. A Nevermind előtti időszakot jól jellemzi, hogy a Cobain mellett a később demokrata politikusként babérokra törő Krist Novoselic basszusgitárossal és a ma már a Foo Fighters frontembereként tevékenykedő Dave Grohl dobossal üzemelő csapat 1989. november 21-én a budapesti Petőfi Csarnokban is fellépett. (Az elfeledett magyarországi fellépés testközeli élményeiről részletesen ITT olvashat.) Elkínlódtak pár dalt, bent toporgott jó száz ember, és persze egy fotó se készült, mert minek, hiszen akkor még a kutya se figyelt rájuk. Nem úgy a második album után, amely 1992 januárjában már Michael Jackson Dangerous című albumát taszította le az amerikai 200-as toplista éléről.

S hogy mi volt a titok? Válasz nincs, de az biztos, hogy a Nevermind valami olyasmit ért el, amit előtte más aligha, egy teljesen marginális rétegzenét emelt a legelismertebbek közé. Noha Cobain ezzel az anyaggal – amelyben olyan további dalok is slágerré váltak, mint a Come As You Are, a Breed, a Polly vagy épp a Something in the Way – kitörési pontokat keresett a Seattle környéki underground rockzenekarok világából, ám végül épp ennek a grunge-ként emlegetett stílusnak a széles népszerűségéhez járult hozzá.

A lemez után ugyanis árgus szemekkel kezdték el figyelni a környékbeli bandákat, és az Alice In Chains, a Pearl Jam vagy a Soundgarden is ebből az akolból – közvetve a Nevermind farvizén – indult el a világhírnév felé.

A Nirvanából meg komoly popkulturális ikon lett, s talán sosem hordtak még annyian lelkesen élénk színű, kinyúlt ujjú pulóvereket, amilyeneket Cobainen láttak. Ahogy a kockás ingekben is egyre jobban kihúzták magukat az alternatív fiatalok, akiket addig megvetettek, ám a Nirvana kopott trendisége először adott reményt nekik. Amerikától Magyarországig szinte minden elvont tinirockbanda repertoárjában megjelent egy-egy Nirvana-feldolgozás, s boldog-boldogtalan a számaikat üvöltötte.

(Itt van például egy 1998-as, ének szempontjából rém borzasztó, kazettáról digitalizált Breed-feldolgozás egy gyakorlatilag alig létezett debreceni garázsbandától – a szerk.)

Az, hogy tinédzserek milliói hordanak még ma is Nirvana-pólót, így nem csoda. Persze a veterán, elvakult fanatikusok kilúgozott popgagyinak, elüzletiesedő kamu divatnak tartják az egészet, amiben sok igazság van, de jobb egy ilyen darabot viselni, mint egy tényleg nulla egyedi alkotómunkát végző „sztárcsapatét”. Főleg, mert az egész Nirvana-jelenségben ott van az az „üzenet”, hogy egy lenézett senkiből is lehet milliók által kedvelt valaki. Ahogy a híres borítón szereplő meztelen kisbaba, az immár 25 éves, utcai képzőművészként alkotó Spencer Elden is egy csapásra világhíres lett.

Ám amennyire meghozta a sikert, úgy tönkre is tette a zenekart ez az elementáris erővel kirobbanó népszerűség, s sokan vélik úgy, hogy alig két és fél évvel később ez vezetett a 27 éves Cobain 1994. április 5-i tragikus öngyilkosságához.

Az évfordulóra időzítve egyébként egy rendhagyó kiállítás nyílik a seattle-i EMP Múzeumban, amely még soha nem látott tárgyi emlékekkel tarkítva mesél a legendás albumról és magáról a zenekarról.

Aki pedig szeretné, itt a teljes anyag:

A Nirvana mellett egy másik amerikai rockzenekar is hasonló jubileumot ült a minap, ugyanis ugyancsak 25 éves lett a kaliforniai Guns N’ Roses ikonikus dupla korongja, a Use Your Illusion I–II. A már a lemez megjelenése előtt is szárnyaló, Axl Rose és Slash nevével fémjelzett banda karrierjére viszont mindenképpen ez az anyag tette fel a koronát.

A dupla albumon kapott helyet a banda több, a kiadás után szinte azonnal világslágerré váló száma, így a Don’t Cry, a November Rain, a Civil War, a Yesterdays vagy épp a híres Bob Dylan-dal feldolgozása, a Knockin’ On Heaven’s Door. Utóbbi annyira jól sikerült, hogy alig tudja ma már valaki, a szám eredeti szerzője nem a Guns, hanem Dylan volt.