Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatójának ötlete nyomán öt évvel ezelőtt rendezték meg az első Színházak éjszakáját, felbuzdulva a múzeumi változat sikerén. Egyértelmű sikertörténetnek is lehet nevezni, hisz a színházi életre manapság oly jellemző és néha túlzottan hangos ellentétek ezeken az estéken – idén szeptember 17-én, vasárnap – elcsitulnak. Kulisszatitkok tárulnak fel, a legújabb bemutatók próbafolyamatába is bele lehet lesni, vagy akár villámrandizni a színészekkel. A programok látogatásához egyetlen karszalagra van csupán szükség.
Ebben az évben kiemelt figyelmet szentelnek az esélyegyenlőségnek a Színházak éjszakáján: több színház audionarrációval, akadálymentes járatokkal, jeltolmácsolással készül, másrészt a programsorozathoz csatlakozott a Baltazár Színház is, amely fogyatékossággal élőkkel együtt hoz létre előadásokat. Most épp a Nézzünk bizakodva a jövőbe című Örkény-átiratot. A programokra ajánlott időben regisztrálni, ezekről bővebb információt lehet találni a Színházak éjszakája weboldalán.
A Radnótiban a nézők által a regisztrációkor megadott mondatokból egy számítógép ír darabot, amit Schneider Zoltán vezetésével próbál el és ad elő Bálint András, Csomós Mari, László Zsolt, Lovas Rozi, Martin Márta, Pál András. Ugyanitt ifj. Vidnyánszky Attila improvizációra épülő próbát tart készülő előadásából, az Iván, a rettenetből. A Radnóti programjainak egy része a közeli Lengyel Intézetbe költözik: itt lehet meghallgatni Szávai Viktória Weöres Sándor- és Adorjáni Bálint Szabó Lőrinc-estjét.
A Pesti Színházban ezen az estén mutatják be Krasznahorkai László legújabb, Báró Wenckheim hazatér című könyvét, ahol Eszenyi Enikő színész, rendező, Nyáry Krisztián író, könyvkiadó, Szemerédi Endre Abel-díjas matematikus, Unoka Zsolt pszichiáter, Víg Mihály zeneszerző is közreműködik. A Magyar Állami Operaházban – a nagyszínpadi próba után – Gryllus Samu Két nő című darabjának főhőse, az operaházi kottatáros és alkalmi súgó Zsigó bácsi segítségével az operaház rejtett terei tárulnak fel. Az Örkény színészei ezen az éjen bármire válaszolnak, a kérdéseket előre el kell elküldeni a színház Facebook-oldalára vagy e-mailben a [email protected] címre.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!