Ám a tiltás, mint azt a történelem tanúsítja, mégoly diktatórikus rendszerekben sem valósul meg teljes körűen. Bár a határok zárva voltak, de diplomaták, kereskedők, turisták és rokonok közvetítésével mégiscsak érkeztek jazzlemezek az országba. Leleményes muzsikusok kihasználták a hatóságok tájékozatlanságát, az amerikai számoknak magyar címeket adtak, és sajátjukként terjesztették elő az engedélyeztetéskor, a lemezfelvételeken még szerzői jogdíjat is igényeltek értük. Akadtak exkluzív helyek, ahol hallgatólagosan megtűrték a jazzt, és volt néhány kivételes előadó, akik jazzes kiejtéssel játszhatták zenéjüket. Ahogy Kovács Gyula, a korszak legendás dobosa emlékezett: „Körlevél jött, hogy ezeket és ezeket az orosz számokat kell játszani. Nekem ebben is szerencsém volt, mert ez a Margitszigeti Nagyszállóra nem vonatkozhatott, hiszen ott külföldiek laktak. Vendégünk volt például a Mojszejev együttes, amelynek tagjai állandóan amerikai számokat kértek; nem lehetett azt mondani, hogy kérem, most jött a leirat.”
A tájékozódás forrása ekkoriban elsődlegesen az Amerika Hangja rövidhullámon fogható, 1955. január 6-án indult, Jazz Hour című műsora volt. Bársonyos baritonhangú, az érthetőség kedvéért lassan beszélő szerkesztője, Willis Conover az amerikai jazz legjobb képviselőinek zenéivel ismertette meg a hallgatókat. A világ számos pontján legendás hírnévre szert tett műsorvezető jószerivel ismeretlen maradt saját hazájában, ugyanis az amerikai külpolitika érdekeit közvetítő rádió adásai nem voltak foghatók az Egyesült Államokban. Annál nagyobb hatást gyakoroltak a vasfüggöny mögött élő muzsikusokra és jazzkedvelőkre, akik ezekben az adásokban találkozhattak a jazz mérvadó amerikai előadóival, magnófelvételen rögzítve és elemezve a témákat, harmóniákat, ritmusképleteket. Később, a ’60-as, ’70-es, ’80-as években Conover rendszeresen látogatta a szocialista országok jazzfesztiváljait, ahol megkülönböztetett tisztelettel fogadták. Becslések szerint világszerte 30 millióan hallgatták műsorait.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!