Alice Cooper valódi ikon a rockzenében, a Poison, a School’s Out és a No More Mr. Nice Guy slágerek révén világszerte ismert előadó több mint negyvenéves pályafutása alatt csaknem hatvanmillió lemezt adott el.
Alice Cooper nevű zenekara első lemeze, a Greatest Hits megjelenése után fel is oszlott 1974-ben. A név onnantól kizárólag a szólókarrierbe kezdett frontembert jelentette. Legutóbbi lemeze 2011-ben jelent meg Welcome 2 My Nightmare címmel.
A zenész 2003-ban csillagot kapott a Hollywoodi hírességsétányon, majd 2011-ben beiktatták a Rock and roll-hírességek csarnokába.
Alice Cooper (eredeti nevén Vincent Damon Furnier) 1948-ban született az Egyesült Államokban. 1964-ben alapította meg társaival első zenekarát Earwings néven, amelyet 1966-ban The Spidersre, 1968-ban pedig Nazzre változtattak. 1969-ben vette fel a zenekar és maga az énekes is az Alice Cooper nevet. Ugyanebben az évben fedezte fel őket Frank Zappa, aki hozzásegítette őket első lemezszerződésükhöz.
A Fezen 1997-ben, Fehérvári Zenei Napok néven egy cirkuszi sátorban indult el, idén pedig több mint száz fellépővel csaknem negyvenezer látogatót csábított Székesfehérvárra.
2017-ben az idei évhez hasonlóan dupla nagyszínpaddal, külföldi és hazai sztárokkal várják a fesztiválozókat augusztus 2-a és 5-e között az egykori MÁV-pályán.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!