Elhunyt a „mély hallgatás” fogalmának megalkotója

Pauline Oliveros 84 éves volt.

LD
2016. 11. 28. 19:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nyolcvannégy éves korában elhunyt a „mély hallgatás” fogalmának megalkotója, Pauline Oliveros – közölte a The Guardian. A rögtönzésekből felépülő, kísérleti elektronikus zene mestere múlt csütörtökön vesztette életét.

A különböző hangzásvilágok már egész fiatal korától érdekelték az 1932-es születésű Oliverost. A hangszer negyvenes évekbeli népszerűségén kapva kilencévesen tanult meg harmonikán játszani, ami aztán egész életét végigkísérte. Később elsajátította a tuba és a vadászkürt használatát is. Már tizenhat éves korában az volt a terve, hogy zeneszerző lesz. A Houstoni Egyetemen ezt is tanulta, miközben olyan művészekkel ismerkedett meg, mint Terry Riley és Stuart Dempster zeneszerzők. A 60-as években az amerikai elektronikus zene egyik fontos műhelye volt a San Franciscó-i Zenei Központ (SFTMC), amelynek Oliveros is az egyik eredeti tagja volt.

Oliveros a mély hallgatás fogalmának megalkotója volt. E felfogást úgy írta le: minden lehetséges módon hallgatni minden lehetséges dolgot, úgy, hogy nem számít, egyébként közben mit csinál az ember. Különbséget tett a hallás szándékolatlan folyamatai és aközött, mikor nagyon is szándékosan csak egy adott dologra figyelünk. A fogalmat 1988-ban vezette be, miután négy méterre merült egy ciszternában, hogy ott felvételt készítsen.

A mély hallgatás esztétikája egyaránt épül az improvizáció, az elektronikus zene, a szertartások, tanítások és a meditáció alapelveire. Az 1985-ben létrehozott Pauline Oliveros Alapítvány aztán programot is épített a mély hallgatásra, Stuart Dempster, Peter Ward „Panaiotis” és Oliveros pedig létrehozták a Deep Listening Bandet. Az alapítványt később átnevezték Mély Hallgatás Intézetre. A zenekar a hangok visszaverődését felhasználva barlangokban, székesegyházakban és nagy föld alatti ciszternákban is szokott játszani és felvételeket készíteni.

A zeneszerzőnő öt könyvet írt, köztük az Initiation Dreamet és a Software for People-t. Több kitüntetést is kapott, köztük a John Cage-díjat 2012-ben. A zenéit többek közt a Naissancee francia videojátékban is felhasználták.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.