Elhunyt Gedeon József

Életének 61. évében, péntek este elhunyt Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója.

MTI
2016. 11. 27. 10:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Görgényi Ernő polgármester az MTI-nek elmondta, hogy Gyula városa saját halottjának tekinti Gedeon Józsefet. Hozzátette: a végtisztesség megadásáról a családdal egyeztet az önkormányzat.

Gedeon József 1956. március 23-án született Gyulán. 1973-tól statisztaként több helyen is színpadra kerülhetett, ekkor ejtette rabul a színház világa.

A Szegedi Egyetemen szerzett diplomát, és művészeti menedzser képzést is elvégezte. 1991-ig dolgozott általános iskolai tanárként, amely mellett már akkoriban dzsesszklubot vezetett, megalapította a gyulai Fiatal Értelmiségiek Klubját, továbbá koncerteket, filmklubot szervezett. 1991 és 1995 között a gyulai önkormányzatnál kulturális osztályvezetőként dolgozott. 1992-ben merült fel benne egy a gyulai várban rendezett dzsesszfesztivál ötlete. A rendezvény azóta nemzetközivé vált.

Gedeon József 1995-ben került a Gyulai Várszínház élére. Vezetése alatt a nyári évad hathetes összművészeti fesztivállá bővült. Művészeti vezetőként az utóbbi években ő állította össze a színház programjait is.

Ahová Shakespeare színháza is önként jelentkezik

Gedeon József 2014 őszén mesélt a Magyar Nemzetnek a Shakespeare Fesztivál múltjáról és jövőjéről, Gyula páratlan adottságairól és az ’56-os szerepvállalása miatt szilenciumra ítélt költőről, aki a Százéves Cukrászda udvarán lakott.

1995-től elnökségi tagja volt a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségének. 1997-ben Mátyás Irénnel, a Zsámbéki Szombatok akkori igazgatójával kezdeményezte a Szabadtéri Színházak Szövetsége szervezet létrejöttét, amelybe a legnagyobb és legrégebben működő szabadtéri színházak tömörültek. 2006-ban egyik kezdeményezője és alapítója volt az Európai Shakespeare Fesztiválok Hálózatának, amely hivatalosan 2010-től működik. A Gyulai Várszínházban idén nyáron 12. alkalommal rendezték meg a Shakespeare Fesztivált. Gedeon József emellett alapító elnökségi tagja volt az Erkel Ferenc Társaságnak.

Gedeon Józsefet 2013-ban Hevesi Sándor-díjjal tüntették ki.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.