Fehérváron együtt olvassák az Élet könyvét

Vasárnap a Vörösmarty Színházban ötödik alkalommal rendezik meg az Újszövetség-maratont.

Son
2016. 11. 26. 15:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vasárnap hajnali négy órától a székesfehérvári Vörösmarty Színházban ötödik alkalommal rendezik meg az Újszövetség-maratont. Az adventi készülődés jegyében húsz órán keresztül tízperces részleteket olvashatnak fel a jelentkezők a színház nagyszínpadán, de ezt a belváros utcáin óriáskivetítőkön is lehet látni-hallgatni. A felolvasásoknál idén is kétféle fordítást, a katolikust és a protestánst használják felváltva.

A maratont 2012-ben indította el Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója, azzal a szándékkal, hogy ebben a mostani zűrzavaros időszakban lelki kapaszkodót nyújtsanak az embereknek.

– A teremtésben rend uralkodik, a vigaszt és reményt nyújtó Szentírás pedig mindenkit hozzásegít, hogy önmagában is rendet teremtsen – fogalmazott még az induláskor az igazgató. Bár féltek attól, miként fogják fogadni az emberek a kezdeményezést, de az eltelt időszakban kiderült, sokaknak fontos része az életének.

Az első Újszövetség Maratonon 140-en, míg a többi alkalmon már 240-en olvastak fel, csatlakozott a programhoz már Spányi Antal püspökatya, Berze János református lelkész, Somogyi László református lelkész és Bencze András evangélikus lelkész is. Az idei felolvasás ideje alatt a színház előcsarnokában több a Ciszterci Szent István Gimnázium és a Hermann László Zeneiskola tanulói muzsikálnak. A programra kizárólag a Vörösmarty Színházban lehet regisztrálni.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.