Így szavalnak a sportolóink

Olimpiai, paralimpiai, világ- és Európa-bajnokok mondják el kedvenc verseiket a Nemzeti Színházban.

Son
2016. 11. 08. 15:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két évvel ezelőtt, a magyar nyelv napján rendezte meg először a Nemzeti Színház a Vers a bajnoktól című programot, ahol olimpiai, paralimpiai, világ-, Európa- és magyar bajnokok szavalták el a nekik kedves költeményeket.

Népszerűsíteni a költészetet

A magyar nyelv napján, november 13-án, vasárnap rendezi meg a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete a Nemzeti VERSeny döntőjét. A Kaszás Attila teremben 28 versenyző lép színpadra, akiknek egy-egy versklipjét is megnézheti a közönség.

A Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete év elején hirdette meg Nemzeti VERSeny néven a Kárpát-medencét felölelő, felmenő rendszerű, rendhagyó versmondó versenyt nem hivatásos versmondóknak, valamennyi korosztályban. A verseny célja a hagyományos vers- és prózamondó-találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése. A verseny egyik védnöke a Nemzeti igazgatója, Vidnyánszky Attila, aki a Magyar Versmondók Egyesületének vezetőivel nyitja meg a döntőt.

November 13-án, vasárnap este Adámi Zsanett paralimpiai negyedik helyezett úszó, Drávucz Rita négyszeres magyar bajnok vízilabdázó, Gyurkó Alexandra szervátültetettek világjátékán győztes úszó, Hargitai András olimpiai bronzérmes úszó, Marosi Ádám világbajnok, olimpiai bronzérmes öttusázó, Kőbán Rita olimpiai bajnok kajakozó, Lázár Bence volt NB I-es labdarúgó, Martinek János olimpiai bajnok öttusázó, Portisch Lajos olimpiai bajnok sakkozó, a nemzet sportolója, Suba Róbert paralimpiai ezüstérmes kajakozó áll most ki a közönség elé a Nemzeti Színház Nagyszínpadán.

A műsorvezető Bakos-Kiss Gábor, a Nemzeti Színház színművésze lesz, közreműködnek a Kaposvári Egyetem színészhallgatói és a Nemzeti VERSeny versmondó verseny első három helyezettje.

###HIRDETES2###

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.