Különleges élményre számíthatnak ma este a magyar Blind Myself rajongói a Dürer Kertben: a búcsúkoncertre készülő csapat ezúttal tényleg ki szeretne tenni magáért. A huszonegy év után feloszló zenekar számos régi számmal készül a „régen ez a csapat is jobb volt” típusú rajongók legnagyobb örömére, sőt az egykori tagok is a színpadra lépnek majd. Kétórás, maratoni koncert várható, amelynek során olyan különlegességek is elhangzanak, mint a Radnóti Miklós-feldolgozás, a Két karodban. De a zenekar úgy tájékoztatott, lesz A fekete lovag mindig győz és a legnagyobb sláger, a Lost In Time is, míg a korai éveket a Lava, a Kain vagy a Horrified by the Sun képviseli.
A zenekar a műfaji kereteket is ügyesen feszegette az évek során: a Blind épp azért is válhatott olyan fontossá az utóbbi tíz évben, amiért volt bátorsága kísérletezni, semmibe venni a műfaji szabályokat. Erről beszélt lapunknak a csapat énekese, Tóth Gergő is augusztusban. A feloszlás kapcsán interjúztunk a frontemberrel, aki kifejtette: „Szeretjük az ilyen veszélyzónákat, energiával tölt fel minket a rendszer megviccelése. Sosem konformisták akartunk lenni. Régen a sulimban megmondták a tanárok, hogy le kell vágni a hosszú hajat, és kötelező a köpeny. Nekünk se mondja meg egy sokkal szabadabb világban a metálközösség, hogy csakis rockuniformisban zenélhetünk.”
Ezt aztán tényleg a csúcsra járatta a zenekar: a Veszélyes hulladék klipjét a Zeneexpresszben vette fel, az elején pedig maga Fásy Ádám dicséri a csapatot. „Személy szerint nekem tetszik ez a zene, ugyanis valamikor magam is rockzenekarban doboltam” – fejtegeti Fásy, mi pedig elgondolkodhatunk azon, vajon hol ér véget az irónia, meddig működhet idézőjelek között egy fricska. És miközben ezen tanakodunk, már be is sétáltunk a Blind Myself utcájába: a veszélyzóna minket is magába szippantott.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!