Kifejtette: a művész halálának ötvenedik évfordulója alkalmából kiállítást és konferenciát rendeztek, továbbá saját forrásból felújítottak 26 festményt és grafikát.
Azokat a képeket válogatták ki, amelyek vagy olyan színgazdagok, hogy kivételesnek számítanak a Kohán-életműben, vagy egy későbbi, már kiállított főmű tanulmányának tekinthetőek, esetleg olyan rossz állapotban voltak, hogy szükség volt az azonnali restaurációra – mondta Durkó Károly.
Gyöpös Viktória festőművész-restaurátor az MTI-nek elárulta: három restaurátor és egy képkeretező dolgozott több mint két hónapon keresztül, hogy megmentse az alkotásokat. Sok új anyag és technika jelent meg a 20. században, a festők szintetikus és zománcfestékeket is elkezdtek használni, de nem ritkán homokkal vagy állati szőrökkel is dolgoztak, emiatt nehéz restaurálni az időben nem annyira régen keletkezett műveket.
Kohán György jellemzően vegyes technikát használt, azaz egyszerre alkalmazta az akvarell, a tempera, az olajkréta, az olajfesték, a színes ceruza, a grafit és a pasztell anyagokat.
A restaurálásra kiválogatott alkotások jelentős részén olyan anyagokat használt egyszerre – például temperát és krétát –, amelyekről utólag kiderült, hogy „nem nagyon férnek meg egymással hosszú távon”, a rétegek elkezdtek leperegni. „Szinte le lehetett volna seperni az egész képet a vászonról” – jegyezte meg.
Vélhetően pénzhiány miatt a festő nem egyszer egy alkotására festett rá egy másikat, ráadásul nem használt lakkot, amely megvédte volna a munkákat a portól, a koszolódástól. Gyakran vékony, gyenge vászonra készítette képeit, amelyek elkezdtek gyűrődni, töredezni. Több esetben látszott, hogy a vásznakat utólag kasírozták fel egy farostlemezre, amivel szintén sérülést okoztak. Nem ritkán pótolni kellett kisebb letört, kilyukadt részeket a képeken, amihez meg kellett keresni a legmegfelelőbb anyagot – mondta a restaurátor.
A papírképei esetén nem ritkán túl erősen használta a grafitot, amivel „kibolyhozta” a papírt, de volt olyan képe is, ami penészes lett. „Ez eltávolíthatatlan, optikai restaurálással lehetett megoldani a problémát” – közölte Gyöpös Viktória.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!