Az ideológiák ideje nem járt le, az emberek változást akarnak

A Hatóságilag Tilos énekese menekülthelyzetről, kapitalizmusról és a rendszerváltás veszteseiről.

– Legutóbbi lemezetek, Az ember tavaly jelent meg, és mintha csak általánosságban állítana ki egy negatív bizonyítványt a címszereplőről. Valóban ennyire reménytelenek vagyunk?
– Nem mondanám reménytelennek az összképet. Nincs szó negatív bizonyítványról, pont ez a lényeg, hogy minden csak rajtunk áll. Megpróbáltam ezzel a lemezzel kicsit körüljárni, mit miért teszünk. Mi hajtja az embert, mi motiválja. Rögtön az Intróban felmerül a kérdés, hogy „vajon az értelme megmenti az embert vagy kitörli magát az univerzumból?” Ez a kérdés, ami az album egyik fő üzenete, még ha ezt nem is akarom egy mondatba besűríteni. Afféle segélykiáltás, hogy vegyük már észre magunkat! Benne van az is, hogy az ember biztonságot keres és irányvonalakat, ideákat is. Utóbbiaktól pedig nem lehet elvonatkoztatni.

– Nem is kell az ideológiáktól sem? A XX. század végére az ember mintha arra jutott volna, hogy ezek csak problémát szülnek, csak arra jók, hogy a nevükben kövessenek el rémtetteket.
– Nem hiszem, hogy el kellene – az ideológiáktól való eltávolodás is egy ideológia, amit a mai kapitalizmusban propagálnak. A Szovjetunió összeomlásakor mondták, hogy vége az ideológiáknak, sőt, magának a történelemnek is. Az emberi társadalom szervezésekor nyilván felmerülnek különféle ideológiák, világnézetek, és nagyon újat nem lehet kitalálni. Persze, használták rosszra is őket. Én mégis hiszek egyfajta idealizmusban, és szerintem nem feltétlen baj, ha próbálunk jobbítani egy társadalom életén, még ha tudjuk, hogy ez nem is feltétlen fog sikerülni.

– Most jó irányba mennek a dolgok? A félelmekre építő, bűnbakokat kereső politikákat gyakran ostoroztátok, a lemezen is többek közt A félelem erdejében. Azóta túl vagyunk egy brexit-népszavazáson és Trump elnökké választásán is. De a borzongáson túl miként fejthetjük fel az okokat, mi vezethetett idáig?
– Most szerintem elég rossz irányba haladunk. De nálam sokkal okosabbak próbálják megfejteni az okokat: nemrég olvastam például Michael Moore, Chomsky és Varufakisz elgondolásait. Nem is szeretnék mélyebben belemenni, próbálom elkerülni, hogy kinyilatkoztassak. A szövegekben is igyekszem tömören megfogalmazni, amit gondolok és magam körül látok.

– De láthatjuk az okokat? Vannak, akik szerint nem is igazán érthető az egész folyamat: meglepődtek a brexitkor és Trump megválasztásakor is.
– Dehogynem látjuk, hogyne látnánk. A különböző embercsoportok hibáztatásán, bűnbakkeresésen túl látható, hogy sokan nehezebben is élnek, kilátástalannak tartják az életüket. És várnak valami felfordulást, hogy valami változtasson végre a helyzeten. Mindegy, hogy mi, csak történjen valami.

– Azért nyugaton mégiscsak nagyobb biztonságban élnek az emberek, mint másutt. Szíriában például ezekben a percekben is egyszerre ölik a civileket Aszad harcosai és az Iszlám Állam fanatikusai.
– Nem biztos, hogy beszélhetünk egységesen a nyugatról. Az amerikai gettókban élőknek beszélhetünk a jobb életről, de nem biztos, hogy ezt tapasztalják a saját bőrükön is. Persze, nem mindegy, hogy valakinek a háború túlélésén járnak a gondolatai, vagy azon, hogy mit egyen holnap. Így belegondolva, azért mégsem sokkal jobb az utóbbi sem. Ahogy a folyamatos stressz sem, hogy nincs megfelelő biztosításod, nem fog az orvos ellátni és abba halsz bele. Megkeseríti azért az embereket a folyamatos félelem.

– Érdekes látni azt is, hogy míg a szíriai keresztények szenvedéseit sokan átérzik, de amikor idejönnek akár ők menekültekként, már őket is kevésbé látják szívesen. Már 2004-ben megírtátok a Menekültek dalát, te pedig jó ideje Németországban élsz, testközelből szemlélheted a migrációs helyzet alakulását. Mik a tapasztalataid?
– Én egy olyan közegben élek, ahol az emberek különbözőségét, színességét sokkal jobban elfogadják. Egy olyan társaságban is mozgok, ahol rengeteg különböző nemzetiség van. Németországban egyébként is elég nagy szolidaritást tapasztalok, nagyon más a helyzet, mint Kelet-Európában. Nyilván, ha egy menekültszállást felgyújtanak, annak híre jóval több emberhez jut el, mint ha tíz embert sikerül elhelyezni valahol, munkát találni nekik. De Németországban is nagy a különbség nyugat és kelet között: ahol nagyobb a létbizonytalanság, frusztráltabbak és szegényebben az emberek, ott nagyobb a menekültek elutasítottsága.

– És a kulturális különbségek sem okozhatnak problémát? Az például, kik miként kezelik a nőket?
– A nőkkel szembeni helyes viselkedést mindenkinek egyaránt meg kell tanulnia. A kultúra nagyon tág fogalom, és úgy érzem, amikor Magyarországon ezt a szót mondják, akkor épp arra használják, mint régen a faj kifejezést. Mi a helyzet például akkor, amikor Németországban egy német vagy akár magyar punkkal találkozva jóval erősebb a kulturális kapocs, mint ha általában egy magyarral futok össze? Szerintem a különbségek mellett meg lehet látni a hasonlóságokat is.

– A vallási különbözőségek nem lehetetlenítik el mégis sokszor a közös megértést?
– Szerintem nagyobb eltérések vannak vallásos és nem vallásos emberek között. Nyilván vannak különbségek dogmák, katekizmusok között, és vannak, akik ölni is képesek ilyenekért. A németek viszont jól kezelik a helyzetet: teret adnak a más vallásoknak, azok békés képviselőinek, és a párbeszéd így működhet. Bár nem vagyok vallásos, nagyon elfogadó vagyok mindenkivel, rengeteget is olvastam a különféle hitekről. Akik a fanatizmus útjára lépnek, azoknak valami más problémájuk is van: nem a vallásossággal van a gond. Az egyházakkal, fanatikus térítőkkel már lehet. Ahogy azokkal is, akik csak ürügyként használják a vallást, de csak pusztítani akarnak.

– És mit kezdjünk a kölni szilveszterhez hasonló esetekkel?
– Az ilyen őrült dolgokat nyilván meg kell akadályozni. Persze, köze van ennek ahhoz, hogy az arab országokból jövők miként reagálnak az itteni életre. Oktatásra van szükség, nagyon sok oktatásra, a hasonló eseteket pedig nyilván büntetni is kell. De általánosságban nem hiszem, hogy az oktatásnál, felvilágosító programoknál fontosabb lenne a jogi szigorítás. Németország vezetése jobboldali, mégis az oktatást tartják fontosnak, és ez működik is. 

– Te is egzisztenciális okokból költöztél ki évekkel ezelőtt?
– Nem. Én azon kevesek közé tartozom, akik nem anyagi okok miatt mentek ki. Kiskorom óta szerettem volna külföldre menni: mindig is azt gondoltam, hogy Magyarországon kívül is van élet. Világot akartam látni. Fiatal punkként is bejártuk már Európát. És úgy is éreztem, hogy a mentalitásom, a munkám sokkal termékenyebb talajra lelne Nyugat-Európában. Amikor pedig a személyes életemben nem úgy alakultak itt a dolgok, ahogy vártam, mentem is.

– Az egzisztenciális okokból történő kivándorlás emellett általános jelenség, egyre többen mennek el tőlünk is.
– Mindenki más helyzetben van szerintem, de sokan a jobb megélhetésért kénytelenek távozni, persze. De nem kevesen vannak azok sem, akiknek akár rosszabb is lett az élete: a külföldi munkásé például, akit bezsúfolnak egy müncheni lakásba öt másik emberrel, a pénz fele pedig elmegy a lakhatásra, míg a másik az időnkénti hazaútra. De én jó helyzetben voltam, sokkal nyugodtabb lett az életem.

– Magyarországon milyenek jelenleg a perspektívák? A híd című számotok a rendszerváltás veszteseiről szólt: nekik van még kilátásuk itt a változásra?
– Körül lehet nézni mondjuk a Blaha aluljáróban: ezek az emberek most is ott vannak. Nem hiszem, hogy jelenleg lenne bármi perspektívájuk is. Nemhogy Kelet-Európában nem tűnik jobbnak, de nyugaton is romlik a helyzet. Egész Európában nehezebbé válik az emberek megélhetése, a neoliberális politika következtében a munkások elveszítették szociális biztonságukat. És a helyzet egyre csak romlik. Németországban azért legalább láttunk már ellenállást.

– A mai kapitalista rendszer nem tesz mégiscsak nagyobb szabadságot lehetővé?
– Persze, van szabadság: de kinek a szabadsága? Valamitől való szabadság, vagy valami iránti? Az örökké utazókban is írtam erről. Szerintem a hármas jelszó, a szabadság, egyenlőség és testvériség továbbra sem működhet egymás nélkül.

– Konzervatív gondolkodók szoktak viszont arról írni, hogy szabadság és egyenlőség kioltják egymást, és az egyenlőségből rendre csak egyneműsítés lesz.
– A liberálisok pedig az egyenlőséget inkább az esélyegyenlőségre értik. Hogy mindenkinek egyaránt legyen lehetősége előrelépni. Persze, a szabadság alapvető emberi igény, senki sem szereti, ha lefogják. Az egyenlőség pedig

– Általában valakiktől el kell venni, hogy másnak adjanak.
– Amikor te a családban, a gyerekek közt igazságot próbálsz tenni, nyilván nem adod oda az összes játékot az egyiküknek. Az igazságos az lenne, hogy a munkások rá legyenek kényszerítve az éhbérért való robotolásra? Nem hiszem, hogy olyan rossz lenne a családban alkalmazott elveket a társadalomban is érvényesíteni. Persze, ez sokaknak nem érdeke.

– Folkzenélésbe is kezdtél az elmúlt években, ez a hatás érződik a Hatóságilag Tilos zenéjén is. Hogy áll jelenleg ez a pályád?
– Ebbe fektetem energiáim nagy részét. A We Are The Ones 2007-ben jelent meg, és hét lemezünk jött ki azóta. Tradicionális bluegrasst játszunk az Attila & friends-szel. Bluegrass volt az elején is, a fejlődés minőségileg érezhető, szerintem. Hangmérnökként is így érzem. A dalok tekintetében konzervatívabb vagyok, a stílus maradt ugyanaz. A zenekari rész is maradt alapvetően, bár vannak egy szál gitáros számok is. És az angol szövegeken van a hangsúly. Az elején volt pár magyar, de most már főként ez, ezt jobban meg is értik kinn.

– Németül nem próbálkoztál?
– Gondolkodtam rajta, de a német nyelv szerintem a zenében nem nagyon hangzik jól. Persze, aki németként született, írjon németül, és jobban járnék én is, hiszen az angol szövegeket sokszor nem érzik úgy át, mint ahogy átérezték még az emberek Írországban, ahol szintén zenéltem. A legutolsó lemez a 2014-es Rivers, voltak rajta politikai töltetű szövegek, mint mondjuk a Why don’t you see. Ez a médiának arról a szerepéről szól, hogy összeugrassza az embereket. Egy Bild-címlap ihlette, ami arról szólt, hogy húzzák le a németeket az uniós külföldiek, az „EU-Ausländer”-ek.

– A médiával szembeni hasonló üzeneteket pedig szeretik szélsőjobbról is megfogalmazni. A németeknél mondjuk az AfD hívei.
– Persze, de őket az zavarja, hogy nem az ő véleményüket harsogja a média. Ennek mondjuk örülök is: a konszenzus inkább a békítés és nem az uszítás mellett van. De a Bild épp azt képviseli itt, mint az AfD.

– A HT zenéje is sokat változott az 1998-as első lemez után, jóval borongósabbak lettetek. Mi miatt volt ez? A felnőtté válással járt?
– Nem hiszem, hogy A folytatáson (2000) olyannyira felnőtt lettem volna már. Inkább egy dühös tinédzser megnyilvánulása volt még az. Nem annyira ez az oka a komorságnak.

– Depressziósak voltatok?
– Nem, egyszer voltam az, annak is teljesen más okai voltak. Inkább az aggodalom a világ iránt. A félelem, hogyan alakulnak körülöttünk a dolgok. De Az embernél bár megmaradt a komorság, mégiscsak próbáltam pozitívabb üzenetet megfogalmazni. Még ha a melankóliát nem is tudom magamból kiirtani. Sajnálom, ha ezekkel embereket lehúznék.

– Mondható még punknak a HT zenéje?
– Persze, leginkább annak. A klasszikus értelemben vett punkmozgalom persze már nem létezik, de ez más kérdés.

– Nem kapjátok meg, hogy ez már nem az, és inkább könnyed számokat kéne írnotok az anarchiáról?
– Az ilyeneket nem kell komolyan venni. Sokszor csalódtam, úgy gondoltam, a punk egy kicsit tudatosabb kell legyen, és nem annyira artikulátlan kifejtése a problémáknak. Németországban egységesebb volt az ideológiai hozzáállás, Magyarországon kevertebb, mások voltak a motivációk. Történelmileg is: más ellen lázadtak itt a nyolcvanas években. A rendszerváltás idején még tíz sem voltam, így nyilván nem tudhatom, akkor milyen utat választottam volna. Próbálom most megtalálni a magamét.

Tapolczai Attila

A Hatóságilag Tilos énekese 1981-ben született Budapesten, punkzenekarát pedig egészen fiatalon, 15 évesen alapította meg néhány barátjával. Az első album kamaszos hevülete után jöttek az újabb lemezek borongósabb, egyre melankolikusabb számai. Igazán sikeressé a 2002-es Valahol és a 2004-es Filmek váltak. Hatodik lemezük, Az ember tavaly, nyolc év után jelent meg, de a HT már kevéssé aktív, Tapolczai nem is gondolkodik egyelőre új lemezben. Németországban él, hangmérnökként dolgozik és jelenleg a folkos-bluegrassos Attila & Friends-et vezeti.

###HIRDETES2###