Fotókon elevenedik meg a füstös jazzklubok világa

Schwanner Endre tudta, mit jelentett a zene Fitzgerald, Monk, Szabados vagy Mingus számára.

Keleti Éva életműve után a hatvanas–hetvenes évek másik kiemelkedő fotós figurája, Schwanner Endre képeiből nyílt válogatás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az 1928-ban született művész az analóg fényképezés nagymestere volt: első munkahelyén, a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézetben alapozta meg tudását, pár évtized alatt a fotótechnika országos szaktekintélyévé vált, köszönhetően szakírói és oktatói munkásságának. Több száz írást publikált a Fotó és a Fotóművészet szakfolyóiratokban. 1967-ben felvették a Magyar Fotóművészek Szövetségébe. Bár sosem dolgozott sajtófotósként, 1991-ig fotóriporterek nemzedékeit oktatta fotótechnika-elméletre a Magyar Újságírók Országos Szövetsége iskolájában.

Schwanner Endre 2011-ben adományozta hagyatékát a Magyar Nemzeti Múzeumnak. A január 29-ig látogatható Schwanner/Idők című kiállításon a hatvanas–hetvenes években készült felvételek – legtöbbjük szerzői zselatinosezüst-nagyítás – mesélnek a korszakról, a füstös jazzklubokról, színházi főpróbák feszültségéről. Pályája csúcsán a művész a Magyarországra látogató legnagyobb zenészeket fotózhatta.

Két, egymástól oly távol eső dolog, a motorsport és a jazz állt Schwanner szívéhez legközelebb. Első Kodak Retina típusú fényképezőgépét 1948-ban vásárolta, másfél havi fizetéséért. Schwanner számára a technikai részletek precíz ismerete sosem volt öncél, csupán csak eszköz, amely révén képes volt megragadni a legtökéletesebb pillanatokat. Pedig a motorversenyeken ez nem lehetett túl könnyű, neki mégis sikerült ráérezni a versenyek ritmusára.

Ugyanígy a jazzmuzsika lényegét is tökéletesen érezte: a lüktetést, a rögtönzés dinamikáját, a zenei pillanat letisztultságát, amelyet meghökkentő nézőpontból, mégis sallangmentesen tudott megmutatni. A kifejezhetetlent kapta lencsevégre: hogy mit jelentett a zene Ella Fitzgerald, Szabados György, Thelonious Monk és Charles Mingus számára. De jól ismerte a komolyzenészek lelki világát, zenéhez való viszonyát is. „Ez a legjobb, legtalálóbb kép, amit idáig rólam csináltak – ez igazán én vagyok” – vélte a világhírű zongorista, Szvjatoszlav Richter. De Msztyiszlav Leopoldovics Rosztropovics gordonka- és Yehudi Menuhin hegedűművészről is érzékeny portrét készített.

Sokáig figyelte azokat, akiket fotózott. Mensáros László előadói estjét, a XX. századot egy éven keresztül látogatta. Egy-egy kézmozdulat, erőteljes gesztus – fotósorozatának köszönhetően ezek mindent elmondanak a Kossuth-díjas művész legendás előadásáról. De ugyanilyen sokatmondó az a fotó is, amin Mensáros lakása erkélyén, egy napozószékben ülve, frottírköntösben, papucsban tanulja valamelyik szerepének szövegét. Egy ellesett pillanat a szoba legvégéből fényképezve. Bár az 1972-es, Kisstadionban rendezett beatkoncerten készített portréit Schwanner nem szerette annyira, a Zalatnay Ciniről, Zoránról, Koncz Zsuzsáról, Kóbor Jánosról készült, a Mungo Jerry-koncerten csápoló kezeket ábrázoló képei ma már felbecsülhetetlen értékű kordokumentumok. Ahogy a Majkon készült, Ezerkilencszázhatvanhét című felvétel is. Szétlőtt templomhomlokzat egy fej nélküli szoborral, előtte lerobbant traktor. A kiállításon tárgyi emlékek is helyet kaptak: megrázó olvasni noteszének 1945. januári bejegyzéseit vagy azt a gépelt oldalt, amelyet a családi könyvtárban őrzött Új Idők lexikona utolsó oldalára vetett oda cirill betűvel 1944. december 25-én egy szovjet katona. „[ ] Magyarok, emlékezzetek, hogy az orosz emberek jóhiszeműek, de ha csalódnak, olyan kegyetlenek, mint senki más, és ha ti nem akarjátok Budapestet szépszerével odaadni, elvesszük erővel.” Az írást csak a 70-es években fedezte fel Schwanner Endre.

###HIRDETES2###