Leonardo DiCaprio illegális elefántcsont-kereskedelemről forgatott dokumentumfilmet, amit Oscar-díjra is neveztek. Majdnem úgy alakult, hogy egy furcsa riválissal kell megküzdenie: a nevezettek listáján ugyanis még egy film szerepelt az elefántcsont-bizniszről és arról, hogyan pusztítják az orvvadászok az elefántokat az agyarukért. A másik filmet Szergej Jasztrzsembszkij, Vlagyimir Putyin orosz elnök egykori szóvivője jegyzi, akivel most a Reuters hírügynökség jelentetett meg interjút.
A környezetvédelmi aktivizmusáról híres DiCaprio a The Ivory Game (Az elefántcsont játék) címet adta a filmjének, Putyin egykori szóvivője pedig Ivory – A Crime Story (Elefántcsont – Egy bűnügyi történet) címmel készítette el a saját filmjét ugyanarról a témáról.
A furcsa véletlenről Szergej Jasztrzsembszkij a Reutersnek azt mondta: megmutatta DiCapriónak a filmje előzetesét három éve egy közös barátjuk, az ingatlanoligarcha Vlagyimir Zemcov jachtján Franciaországban.
Szergej Jasztrzsembszkij állítása szerint még azt is felajánlotta DiCapriónak, hogy vegyen részt a projektben anyagilag, vagy csinálja ő a narrációt, de ebből semmi nem lett. „Szerintem DiCaprio a saját filmjét szerette volna megcsinálni” – nyilatkozta Jasztrzsembszkij a Reutersnek. DiCaprio filmjét végül az idei torontói filmfesztiválon mutatták be szeptemberben.
Kedden kijött az Oscarra nevezett dokumentumfilmek szűkített, tizenötös listája, és azon már csak DiCaprio filmje van rajta. Ám a 145 nevezettből álló hosszú listán még mindketten szerepeltek.
Az egykori orosz diplomata filmjében megnevezi a legnagyobb elefántcsont-vásárlókat Kínától a Vatikánon át a thaiföldi buddhista szerzetesekig. A pápa egyébként Nairobiban járva ítélte el a kenyai orvvadászatot - Szergej Jasztrzsembszkij szerint azután, hogy megmutatta neki a filmje rövidített változatát.
Az elefántok száma Afrikában drasztikusan lecsökkent az elmúlt harminc évben – 1,5 millió példányról a harmadára, 500 ezer példányra. Tizenöt percenként elejtenek egy elefántot az orvvadászok. Az elefántcsont ára pedig az egekbe szökött: 35 éve még 6 dollárért adtak egy kilót, most 3 ezer dollárt ér. A természetvédők szerint, ha semmi nem történik, egy generáció múlva kihalnak a vadon élő elefántok Afrikában.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!