A The Luckiest az ország egyik legfiatalabb zenekaraként hirdetik, nem alaptalanul: bár csak tavaly alakult, már el is készítette első lemezét, amely a napokban jelent meg The Luckies’ First Album címmel – és a banda december 8-án, csütörtökön be is mutatja az A38 Hajón, a szintén indierockban utazó zenekar, a The Bluebay Foxes társaságában.
A lemez a zenekar eddigi ténykedésének összefoglalása is, az első számoktól a frissen született dalokig. Ezt a korongot a rock, a beat és az indie uralja és kevésbé a blues, amelynek elemei szintén megjelennek a dalaikban, amelyeket angolul énekelnek.
Számos koncertjük volt már, többek között az A38-as hajón is, de ez lesz az első alkalom, hogy nem előzenekarként, hanem főattrakcióként állnak a hajó színpadára.
A magyar zenei életben egyébként elég sok támogatást kapnak: ott voltak a Nemzeti Kulturális Alap kezdő könnyűzenészeket támogató Cseh Tamás Programjának idén kihirdetett 25 győztese között, ami kétmillió forintos díjazással és szakmai támogatással járó „ösztöndíjat” jelent, rendszeresen hallhatóak voltak az Ivan and The Parazol előzenekaraként, de játszottak például Deák Bill Gyulával is.
A lemezt nemes egyszerűséggel felpakolták a YouTube-ra, a tizenkét dalból álló anyagot rögtön meg is hallgathatjuk itt:
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!