Pénteken délelőtt, Kodály Zoltán születésének 134. évfordulóján avatták újra a Vár lábánál fekvő Európa parkban a világhírű zeneszerző-zenetudósról készült szobrot. Az eseményen az I. kerület polgármestere, Nagy Gábor Tamás elmondta, Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész alkotását az egykori karmelita kolostor átépítése miatt szállították vissza eredeti helyére.
Kodály Zoltán egyik legismertebb köztéri szobrát – amely a háromszoros Kossuth-díjas zenetudóst ülő testhelyzetben ábrázolja – 1982-ben állították fel az Európa parkban. Eredeti helyéről 2003-ban szállították át a karmelita kolostor melletti területre, az úgynevezett Püspökkertbe, mivel az alkotás és környezete az évek alatt lassan az enyészeté lett, graffitisek rongálták meg, körbenőtte a gaz, méltatlan volt Kodály emlékéhez. Ahogy azt csütörtöki számunkban megírtuk, a Püspökkert annak a területnek a része, amelyet a Miniszterelnökség új helyszínéül választottak ki. A kormány Várba költözésének előkészületei során így a szobrot elbontották, majd kedd reggel minden feltűnést kerülve visszavitték a 2003 előtti helyére.
Pénteken aztán egy szerényebb ünnepség keretében megemlékeztek az újraállításról. Igaz, az eseményen a kormány nem képviseltette magát. Sem a Miniszterelnökség – amely miatt Kodály szobra költözni kényszerült –, sem a kulturális területért felelős Emberi Erőforrások Minisztériuma nem tartotta fontosnak, hogy képviselője megjelenjen az avatáson. A Kodály Zoltán jelentőségét és rangját firtatóknak be kellett érniük Nagy Gábor Tamással.
– Zene nélkül lehet élni, de nem érdemes – jelentette ki a polgármester Kodály életművére utalva. Személyes élményeit követően kiemelte a zenetudós nemcsak az oktatásra, de az egész kultúrára gyakorolt felbecsülhetetlen hatását. Nagy nem felejtette el megemlíteni, hogy az ENSZ Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottsága két héttel ezelőtt felvette a népzene Kodály-módszer szerinti megőrzését az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára.
Az eseményen a kormány nem képviseltette magát semmilyen szinten, ám jelen voltak olyanok, akik nem csupán a szavak szintjén vihetik tovább a zeneszerző-zenetudós örökségét: a kerületi Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola tanulói. Friedrich Attila, az intézmény igazgatója az eseményen Kodály Psalmus Hungaricus című műve kapcsán hangsúlyozta, a művészetoktatás legfontosabb küldetése, hogy az embereket jobbá tegye. Az igazgató köszönetét fejezte ki az önkormányzat karácsonyi ajándékáért, hiszen, mint mondta, az áthelyezett szoborhoz néhány perc alatt elzarándokolhatnak az iskolából.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!