Alföldi az évad legerősebb előadását készítette el

A Radnóti Színházban bemutatott Futótűz a Közel-Keletről mesél, mégsem aktualizál.

Wajdi Mouawad libanoni származású író nyolcéves volt, amikor családjával a tizenöt évig tartó, felekezetek közötti polgárháború elől Kanadába menekült. A 2000-es évek közepén jelent meg Futótűz című drámája, amely számos színházi díjat nyert el. Denis Villeneuve vitte filmre a történetet, a Felperzselt földet 2011-ben a legjobb idegen nyelvű alkotások között jelölték Oscar-díjra. Wajdi Mouawad drámáját most a Radnóti Színház tűzte műsorára, Alföldi Róbert rendezésében.

Nawal Marwan (Kováts Adél) végakaratában két levelet hagy iker gyermekeire, amelyet eddig halottnak hitt édesapjukhoz és bátyjukhoz kell eljuttatniuk, őt pedig csak jelöletlen sírba, koporsó és ruha nélkül, arccal a földnek temethetik el. Jeanne (Martinovics Dorina) és Simon Marwan (Olasz Renátó) semmit nem tudnak Nawal múltjáról, az apáról úgy hitték, elesett a közel-keleti harcokban, testvérük létezéséről fogalmuk sem volt. A testvérpár a libanoni polgárháborúval, tömegmészárlásokkal és az embereket méltóságukban porig alázó könyörtelenségekkel terhelt múlt nyomába ered, hogy megértsék és megismerjék az élete utolsó öt évére némaságba burkolózó anyjukat.

Jeanne először egyedül utazik a könnyektől elnehezedő földre, ahol feltárul előtte anyja kamaszkora, tudomást szerez az első szerelméről és közös fiukról, akit fél életében kétségbeesetten keresett. Hall az éneklő asszonyról is, aki megölte a milicisták vezérét, és akit a börtönben sokáig semmi, még a legbrutálisabb kínzás sem tudott megtörni. Végül Simon is csatlakozik a testvére nyomozásához, ketten szembesülnek az anyjuk féltve őrzött titkával, s megértik, szülőjüknek miért nem volt szíve, csak kő a helyén: őket védte azzal, hogy elhallgatta a vele történt borzalmakat. A sokkoló felismerés, az oidipuszi titok ellenére Nawal története mégis reményt ad: fiának írt levele bizonyítja, hogy a szeretet még a legkegyetlenebb bűnt és a gyűlöletet is képes elmosni.

Két szálon fut a dráma cselekménye, a múltban az anya életútját követjük, a jelenben pedig a két testvér teljesíti küldetését. Alföldi Róbert rendező úgy döntött, egyetlen színművésszel játszatja el a fiatal, a középkorú és az idősebb Nawalt. Kováts Adél megrázó átalakuláson megy át, kortalanná válik. Valódi kamaszkori naiv szerelmet él át, vakmerő fiatal, aki nem ragad bele a haragvásba, képes kitörni a hagyományos szerepből, és a tanulás által felszabaduló nővé érik. Az értelmetlen öldökléssel szembeszálló forradalmár ereje hajtja, de az élet kegyetlensége által megtört asszony hideg tekintete is mindennél igazabb, ahogy a mindent felülíró, lelket tépő anyai szeretet is ott lüktet utolsó monológjának minden szavában.

Alföldi Róbert nem a realista-naturalista irányba mozdította el a történetet, a hangsúly nála a szavak erején, a színészi játékon van. A főszereplő mellett mindenki a legerősebb formáját hozza, Martinovics Dorina, Olasz Renátó, László Zsolt, Lovas Rozi, Schneider Zoltán, Csomós Mari, Sodró Eliza, Pál András, Rusznák András, Csarnóy Zsuzsanna által válik megkerülhetetlenné a Radnóti Színház előadása. Nawal története az élet kérlelhetetlen kegyetlenségéről, a vallási fanatizmusról és a bosszúról, valamint a generációkon átívelő traumák feldolgozásáról is szól. Aktualitása ellenére Alföldi Róbert semmilyen utalást nem tesz a jelen eseményeire – a díszlet is ezt az időnkívüliséget erősíti –, hagyja, hogy Nawal története önmagában, az arcul csapó monológokon és dialógusokon keresztül szembesítse a nézőt.

A rendezés katartikus, az elmúlt évek legmegrázóbb színházi előadása, amelyben nincsen hiba. Székhez szögezi a nézőt, mindenkinek látnia kell.