A színházigazgatói pályázatot azért írta ki Szombathely közgyűlése, mert Jordán Tamás második igazgatói megbízatása lejár. Szombathelynek évtizedekig nem volt állandó kőszínháza, a társulatot Jordán Tamás építette fel, és most harmadszor is elindult a színház vezetéséért.
Jordánnak egy kihívója volt, rajta kívül Dér András filmrendezőtől érkezett érvényes pályázat. Jordán nyilvánosságra hozta saját pályázatát, Dér András viszont nem. A pályázat szövege mégis kiszivárgott. Dér András ezek után lépett vissza.
A Hír TV Alinda című műsorában Dér András azt mondta: amikor kiderült, hogy pályázni akar, színészek keresték meg a szombathelyi színházból, és próbálták rávenni, hogy ne induljon, mert következményei lesznek – elmennének onnan társulati tagok, ha bárki más nyerne, mert a társulat Jordán Tamást támogatja. Állítása szerint maga Jordán Tamás azt kérdezte tőle: hogy jön ahhoz, hogy pályázzon, amikor ő is pályázik.
A társulat egységesen állt ki Jordán Tamás mellett, ahogy a nemzet színészei és több magyarországi színház is. Dér Andrást többek között a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila támogatta.
„Nyilvánosságra került a pályázat, és elkezdték szétszedni, feltrancsírozták, elkezdtek belemagyarázni dolgokat, és megtalálták azokat az embereket, akik szerepeltek a pályázatban” – mondta Dér András a Hír TV-ben. A rendező telefonon jelentkezett be a műsorba, ahol eredetileg Eperjes Károllyal beszélgetett Veiszer Alinda. Eperjes a szakmai bizottság tagja volt, amely a pályázatokat véleményezte.
Dér András elmondása szerint egyesek megkeresték a pályázatában szereplő Gárdos Péter rendezőt és Bozsik Yvette táncos-koreográfust is. Igaz, hogy Gárdos Pétert a műsor előtt Veiszer Alinda is megkereste, és neki a rendező határozottan tagadta, hogy pressziót gyakoroltak volna rá.
– Ez egy politikai játszma – vélte Dér András. A filmrendező balliberális és a jobboldali zászlóvivők háborújának nevezte a színházigazgatói pályázatot. Szerinte a diskurzus olyan mértékben átpolitizálódott, hogy őt benyomták egy „jobboldali intervenciós csapatba”, Jordánt pedig egy „balliberális fellegvárba”, amiben nem akart részt venni. Ráadásul ezek után, ha nyerne, szerinte egy romhalmaz élére kerülne színház helyett. Ezért Szombathelyre már nem pályázna, bár színházigazgatói ambícióit nem adta fel.