Bob Dylan átvette az irodalmi Nobel-díjat Stockholmban

A ceremóniát Dylan kérésére szűk körben, a sajtó kizárásával tartották.

MTI
2017. 04. 01. 19:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A ceremóniát Dylan kérésére szűk körben, a sajtó kizárásával tartották. A mindössze az akadémia tagjai és az énekes részvételével tartott ceremóniáról semmilyen részlet nem szivárgott ki. Dylan minden bizonnyal átadta a díj átvételének előfeltételeként elvárt, úgynevezett Nobel-beszédének videofelvételét.

A 2016-os irodalmi Nobel-díj kitüntetettje november 16-án mondta le részvételét a december 10-i stockholmi díjátadón, egyéb elfoglaltságaira hivatkozva. Ahhoz, hogy átvehesse a kitüntetés mellé járó 8 millió svéd koronát (256 millió forint) a Nobel-díj előírásai szerint hat hónapon belül kellett megtartania előadását a méltatásában megjelölt témában.

Az énekes szombaton és vasárnap koncertezik a svéd fővárosban. Ezután Oslóban, Koppenhágában és Lundban folytatja európai körútját, majd pedig Németországban, Hamburgban, Lingenben és Düsseldorfban áll színpadra.

Bob Dylan, aki az első zenész az irodalmi Nobel-díj kitüntetettjeinek sorában, a zsűri indoklása szerint új költői kifejezésekkel gazdagította az amerikai dalkincset.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.