Egy négy-öt éves gyerek kevésbé fanatizálható

Berg Judit: Viszonylag kevés jó rajzfilm készül kicsiknek. A közelmúltban mutatták be a mozikban a Lengemeséket.

– Elsősorban az óvodás és kisiskolás korosztályt célozza meg, mondta még a nádas apró, zöld őreit bemutató Lengemesék filmváltozatáról lapunknak Pálfi Zsolt rendező. Hozzátéve, hogy a hat év körüliek és annál fiatalabbak ritkán kapják meg a szükséges moziélményt. Ön is így látja?
– Viszonylag kevés jó film készül a kisgyerekeknek. Most nagy élmény volt, hogy a díszbemutatón rengeteg olyan kicsit láttam, aki életében először volt moziban. Köztük a hároméves unokaöcsém, aki abszolút végig tudta ülni az egészet.

– Ezek szerint inkább az idősebbeket, az iskolásokat köthetik le a Jégvarázshoz hasonló animációk is?
– Igen, egy négy-öt év körüli gyerek kevesebb ingert bír el, még nagyon átadja magát a filmnek. A másfél óránál hosszabb alkotások ráadásul túl megterhelők számára. Arról nem is beszélve, hogy ezek a művek iszonyatosan építenek a termékértékesítésre. Egy négy-öt éves gyerek viszont kevésbé fanatizálható, mint egy nagyobb, és valószínűleg kevésbé borul ki, ha nem kap mondjuk egy jégvarázsos párnát. Egy világsikernek készülő filmnél ez alapszempont, és ezek az eladások többet is hozhatnak a konyhára, mint a film.

– A Lengemesék-könyvek is hasonló hiányt igyekeztek még pótolni?
– A kötet kiadója olyan mesesorozatra kért fel elsősorban, amelyre épülhet később rajzfilm, előadás, és ami meg tud szólítani szélesebb rétegeket. Legyen elég kommersz ahhoz, hogy bárkinek jó lehessen, viszont elég igényes is emellett.

– Hogyhogy elég kommersz?
– Vannak olyan mesék, amelyek egy bizonyos művelt, polgári réteg gyerekeit célozzák meg. Sokan olyan gazdag szókincsű, olyan helyszíneken játszódó meséket írnak, amelyeket nehezebb mindenkinek befogadnia. És vannak olyan családok, ahol a szülők-nagyszülők adott esetben nem járnak rendszeresen könyvesboltba. Az ilyen gyerekek kevéssé vannak hozzászokva az igényes, szépen megírt mesékhez, és inkább tévét néznek.

– Rajzfilmes előképe akad a Lengemeséknek magyar vagy nemzetközi téren?
– Konkrét példa nincs, de nagyon szeretem azokat a meséket, melyek humánusan, a természetet valósághűen ábrázolva szólnak valamiről. Ilyen értelemben a Nils Holgersson-rajzfilm, amit gyerekkoromban imádtam, afféle előkép, miközben nem gondoltam rá írás közben. Szokták emlegetni a vízi világ miatt a Vízipók-csodapókot is. Ezt szintén boldogan vállalom, noha nem járt közben a fejemben.

– Pálfi Zsolt mondta korábban: az amerikai családi filmek ki vannak élezve jó és rossz harcára, ez viszont nem életszerű, a Lengemesékben pedig a harácsokról ki is derül a végére, hogy lustaságból, hanyagságból kerültek a rossz oldalra. Ezt az üzenetet szeretné általában is átvinni a meséivel?
– Én nagyon szeretem azt a gondolatot közvetíteni, hogy az életben semmi nem fekete vagy fehér. Ugyanakkor minél kisebb egy gyerek, annál jobban le kell egyszerűsíteni a helyzetet: van, aki jó, és van, aki rossz. De már egy óvodás gyerek is meg tudja érteni: ha valaki csinált valami rosszat, nem biztos, hogy attól még rossz is lesz. Lehet, hogy csak rossz napja volt, vagy féltette azt a játékot, amit oda kellett volna adnia.

– Az említett Vízipókkal való rokonítás az ismeretterjesztési szándékot illetően is lehetséges. Fontos, hogy a történetek mesélve tanítsák a kicsiket?
– Én próbálom mindig kerülni, hogy didaktikus legyen, amit mesélek. Minden mesének van egy világa. Ha az a valós világot tükrözi, az is szuper dolog. De játszódhat éppen egy kitalált valóságban is, ugyanúgy valódi emberi érzelmeket megmutatva. Lehetséges persze, hogy a tanítás a fő cél, és arra épül aztán a kerettörténet. Ilyenkor viszont nem beszélhetünk szépirodalomról. Én azokat a meséket szeretem, amelyek úgy tanítanak, hogy ez a szándék valójában fel sem tűnik közben. Félig-meddig amatőr szerzőknél figyelhető meg az, hogy igyekeznek szép, kedves konklúziókat levonni a mese végén. A gyerek ilyenkor megérzi, hogy valamit rá akarnak erőltetni, miközben a meséknél le tudják vonni maguk is a következtetést.

– A Lengemesékben vadkacsák úsznak a Kis-Balaton-hangulatú tájon, nagyon magyar a közeg, ugyanakkor a producer serkentené a külföldi eladást is. Miként fogadhatják a más nemzethez tartozó gyerekek ezt a történetet?
– Szerintem annyira európai a mese látványvilága, hogy a kontinensen belül mindenhol értelmezhető lesz. Most a franciák érdeklődnek a film iránt: náluk például épp ilyen tavakat találunk.

– És Európán túl? Korábbi meséje, a Rumini megjelent például oroszul is.
– Az orosz fogadtatásról nem sokat tudni. Beillesztette saját repertoárjába a kiadó, kitette a polcokra, de nagy visszhangja nem volt. A Ruminival most némiképp stratégiát váltottunk. Egy profi munkatársam, akinek jó külföldi kapcsolatai vannak, arra jött rá: a Rumini illusztrációi Nyugat-Európában valamiért nem működnek. Nem azért, mert rosszak volnának: én nagyon szeretem Kálmán Anna rajzait. De készültek új illusztrációk, kicsit rajzfilmszerűek, mangásak, és pillanatok alatt elfogytak a könyvek. Kálmán Anna grafikái feketék-fehérek, az egereknél nagyon erősen megvolt az állatjelleg. Most minimalizáltuk az egérjelleget, szinte mindenki embernek néz ki. Rögtön azt láttuk, hogy azok a cégek, amelyek két éve szóba sem akartak állni velünk, most azt mondták: de jó ez a rajz, milyen sztori is van hozzá? Most hirtelen lett német kiadás, ősszel jön ki a holland.

– A magyar gyerekek másféle rajzokat igényelnek?
– Az olvasási szokások mások. Nyugat-Európában az óvodásoknak a klasszikus picture bookokat veszik, rengeteg illusztrációval, kevés szöveggel. Sokszor az illusztrátor írja a szövegeket is. Külföldön egy óvodásoknak írt magyar mesekönyv értelmezhetetlen. Van a Panka és Csiribí sorozatom, amit Magyarországon sokan vesznek. Amikor a kiadó külföldön megmutatta, egyszerűen nem értették, mekkora gyerekeknek is szól ez. Annyi szöveg van benne, amennyit külföldön már az iskolás korosztálynak adnak el. Nálunk viszont kevesebbel már nem veszi meg a szülő, mondván, kevés szövegért miért fizessen annyit. Az ovisoknak szóló szöveg-kép arány Magyarországon és Nyugat-Európában épp egymás fordítottja.

– A gyerekek mellett kikéri mások véleményét is, a Maszat sorozat előtt például a Kippkoppot és a Boribont jegyző Marék Veronikáét. Miben volt ő a segítségére, és mennyiben jelentettek mintát az írások során ezek a mesék?
– Marék Veronika elképesztő őstehetség, nagyon ért a legkisebbek lelkének megszólításához. A Maszat épp azt a korosztályt igyekszik megszólítani, mint a Boribon. Nem tudtam, mondjuk jó ötlet-e, ha Maszatnak sosem szerepelnek a szülei, vagy hogy mennyire történhetnek varázslatos dolgok a történet során. Veronika kristálytisztán tudta elmondani a tanácsait, amelyek aztán mind be is váltak.