Európa több nagyvárosában kiállításokkal emlékeznek meg arról, hogy száz éve zajlott az 1917-es októberi orosz forradalom, s azzal párhuzamosan bontakozott ki az orosz avantgárd, amelynek – túlélő – alkotói hatást gyakoroltak az európai képzőművészetre is. Budapesten múlt évben a Jekatyerinburgi Szépművészeti Múzeum avantgárd gyűjteményéből negyven képet mutattak be a nemzeti galériában, míg Londonban nemrégiben zárt be a Királyi Művészeti Akadémia nagy tárlata, a Forradalom, amely háromezer alkotással szemléltette az orosz avantgárdot és az azt követő szocialista realizmust. Részben ez utóbbi kiállításra reflektál A művészet templomai képzőművészeti filmsorozat új darabja, a Forradalom − Az orosz avantgárd születése, csak éppen Margy Kinmonth angol−orosz koprodukcióban megvalósult, félig dramatizált alkotása lényegesen izgalmasabb egy hagyományos múzeumi sétánál. Az orosz avantgárdot ezúttal olyan avatott szakértők viszik közelebb a nézőhöz, mint Mihail Pjotrovszkij, az Ermitázs igazgatója, Zelfira Tregulova, a Tretyjakov galéria vezetője, valamint a filmrendező Andrej Koncsalovszkij, aki nagyapja, Pjotr Koncsalovszkij festőművész révén személyes történeteket is fel tud idézni az egykori Szovjetunió és az avantgárd ellentmondásos viszonyáról.
Tavaly a Nemzeti Galériában is felmondhattuk a leckét az orosz avantgárd vezéralakja, Kazimir Malevics legtöbbet hivatkozott festménye, a Fehér alapon fekete négyzet kapcsán: az új művészet nem a láthatót akarja ábrázolni, sőt, igazából ábrázolni sem akar. A nem ábrázoló festészet, amelyet Malevics szuprematizmusnak hívott − az érzékenység szupremáciáját, azaz felsőbbrendűségét hirdetve − nemcsak a hagyománnyal akart szakítani, hanem a pénzre installált képzőművészeti iparral. A sors iróniája, hogy említett festménye jelenleg mintegy húszmillió dollárt ér a műtárgypiacon. A korabeli kritika 1915-ben született alkotását úgy fogadta rosszallón, hogy sikerült eljutni a sivatagig, ahol már semmi sincs. Bár azóta a mű értelmezésből nincs hiány, Margy Kinmonth filmjében egy fontos művészi gesztusról is szó esik: Malevics a képét olyan helyre függesztette fel, ahová a hagyományos orosz otthonokban az ikonok kerültek. Az első világháború második évében egy olyan országban, ahol a gazdasági elmaradottságnál csak a belső társadalmi feszültségek voltak nagyobbak, e szimbolikus aktus önmagáért beszélt. Új világ jön, amelyben minden régi eltöröltetik – utópia és disztópia, nézőponttól függően.
