Csalók csaptak le Ariana Grande manchesteri koncertjének ingyenjegyeire

Tízezren jelentkeztek jogosulatlanul a belépőkért.

MTI
2017. 06. 02. 12:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A májusi koncert résztvevőinek csütörtök kora délutánig volt lehetősége ingyenjegyet igényelni a vasárnapi rendezvényre. A belépők hivatalos terjesztője, a Ticketmaster közleménye szerint 14 200 ingyenes belépőt tettek félre azoknak, akik jelen voltak Grande májusi fellépésén – írta a BBC News.

„Több mint 25 ezren jelentkeztek a jegyekért, ami azt jelenti, hogy csaknem tízezren próbáltak jogtalanul ingyenbelépőt szerezni” – írta a cég, hangsúlyozva, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek annak biztosítására, hogy csak a jogosultak kapjanak ingyenjegyet a rendezvényre.

A Ticketmaster további 35 ezer – egységesen 40 fontért (15 ezer forintért) – kínált belépőt kezdett árusítani csütörtökön a koncertre: a szervezők bejelentése szerint 20 perc alatt az összes jegy elfogyott.

Sokan panaszt emeltek ugyanakkor a hivatalos jegyárusító cégnél, mivel a jegyek közül sok szinte azonnal megjelent különböző online viszonteladó portálokon, nem egyszer 200 fontért vagy még drágábban. A Ticketmaster bejelentette, hogy automatikusan érvényteleníti a viszonteladói oldalakon megjelenő koncertjegyeket, így azokat nem érdemes sokszoros áron megvásárolni.

A One Love Manchester című vasárnapi koncert várhatóan kétmillió font bevételét az áldozatok és családjaik támogatására fordítják. Az amerikai énekesnőhöz mások mellett Robbie Williams, a Little Mix, a Take That, Katy Perry, Miley Cyrus és Justin Bieber is csatlakozik a színpadon.

A háromórásra tervezett koncert helyszíne az 50 ezer fős Old Trafford krikettstadion, a Lancashire County Cricket Club otthona lesz, nem messze a Manchester United futballklub stadionjától. A rendezvényt élőben fogja közvetíteni a BBC News.

Grande az észak-angliai nagyváros 21 ezer fős rendezvénycsarnokában, a Manchester Arénában lépett fel május 22-én, és telt házas koncertje után egy öngyilkos merénylő nagy erejű pokolgépet robbantott fel a távozó tömeg közepén. A merényletben 22-en meghaltak, 117-en szenvedtek kórházi ellátást igénylő sebesüléseket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.