Meghalt Garas Klára

A Szépművészeti Múzeum egykori főigazgatója 98 éves korában hunyt el.

MTI
2017. 06. 27. 10:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az intézményt több mint húsz évig vezető Garas Klárát a Szépművészeti Múzeum saját halottjának tekinti.

Garas Klára 1919-ben született Rákosszentmihályon. 1937-ben érettségizett a Mária Terézia Leánygimnáziumban, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának művészettörténet-régészet szakán folytatta tanulmányait, Hekler Antal tanszékén. 1941-ben summa cum laude doktorált.

A Szépművészeti Múzeumban helyezkedett el, összesen negyven évig dolgozott az intézménynél. Végigjárta a kutatói állások lépcsőit: gyakornok, tudományos munkatárs, a Régi Képtár osztályvezetője, tudományos titkár, majd 1964. január 1-jétől nyugdíjba vonulásáig, 1984. március 31-ig a múzeum főigazgatója volt.

Kutatási területe a 16–18. századi magyarországi, itáliai és közép-európai festészet, valamint az osztrák barokk (Maulbertsch és köre) volt. A kutatómunka és a vezetői tevékenység mellett múzeumi szakemberként kiállítások sorát rendezte, ismeretterjesztő munkájával az intézmény gyűjteményét népszerűsítette, és állandó résztvevője, illetve előadója volt a kutatási profilját érintő konferenciáknak.

Tudományos munkásságán és múzeumi pályafutásán túl számottevő volt a szakmai közéletben kifejtett tevékenysége is: szerkesztőségi tagja volt a legfontosabb magyar művészettörténeti folyóiratoknak, és a tudományág számos magyar, illetve külföldi szervezetének, bizottságának a munkájában közreműködött.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező tagjává 1973-ban, rendes tagjává pedig 1985-ben választották meg; korábban már az MTA Művészettörténeti Bizottságának tagja lett. Megválasztották a Comité International d’Histoire de l’Art tiszteleti tagjává is.

Garas Klárát 1977-ben Móra Ferenc-emlékéremmel, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.