Csütörtök este exhumálják Dalít

Közel három évtized telt el a halála óta.

Lakner Dávid
2017. 07. 20. 13:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közel három évtizeddel a halála után csütörtök este exhumálják Salvador Dalít, hogy kiderüljön, joggal nevezi-e magát Pilar Abel a világhírű festő lányának – írta a The Guardian. Másfél hete ugyan még úgy tűnt, másként is pont kerülhet az ügy végére, de azóta bizonyossá vált, hogy az 1989-ben elhunyt festő DNS-ére lesz szükség. 

A legendás XX. századi művészt az általa tervezett múzeum alatti kriptába temették el katalóniai szülővárosában, Figueresben. 

Csütörtök este nyolckor, miután az utolsó napi látogató is elhagyta az épületet, eltávolítják a másfél tonnás sziklalapot a sír fölül, hogy a kutatók DNS-mintát tudjanak venni a csontjaiból és fogaiból. A múzeum köré eközben ponyvákat feszítenek, elkerülendő, hogy drónokkal meg tudják figyelni a nagy festő sírjának exhumálását. A mintákat a levétel után Madridba szállítják, és ott összevetik Pilar Abel DNS-ével. A hatvanegy éves nő állítja, édesanyja 1955-ben viszonyt folytatott Dalíval, ő pedig ennek eredményeképp látta meg a napvilágot.

Abel közel tíz éve próbálja bizonyítani, hogy ő a festő egyetlen gyermeke, és szerinte a hasonlóság olyan nagy köztük, hogy a teljességhez már csak a Dalí-féle bajusz hiányzik róla. Mint korábban elmondta, családjában mindig is nyílt titok volt, hogy a festő az édesapja. Az El País-nak állította, először attól a nőtől értesült a dologról, akit apai nagyanyjának gondolt. – Épp olyan különös vagy, mint a valódi édesapád – mondta állítólag a nagymama Pilar Abelnek.

A festő örökségét kezelő Gala-Salvador Dalí Alapítvány próbálta megvétózni az exhumálást, de ez végül nem sikerült nekik. 

Ha a rokonság valóban megáll, a spanyol törvények szerint Abelt illetné a Dalí-örökség negyede. Eredmény egy-két hónapon belül várható.

 

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.