Tíz év is eltelt a legutóbbi látogatásuk óta, nem csoda hát, hogy nagyon készültek 2007. július 2-ára az amerikai Type O Negative magyar rajongói. Persze, nem volt már pályája csúcsán a zenekar, még ha a 2003-as Life is Killing Me nem kevésbé volt is letaglózó, mint a csapat korábbi klasszikusai. Így az 1993-as Bloody Kisses és az 1996-os October Rust, amelyek közvetlenül megelőzték az 1997-es PeCsa-koncertet. Igaz, ezt a Shockmagazin szerint olyannyira nem reklámozták, hogy alig néhányan jutottak csak el az első magyarországi Type O-bulira.
A kilencvenes évek meghatározó csapata már egy változó kor gyermeke volt: a nyolcvanas évek zsánerzenekarai után egyszerre merítettek a Black Sabbath, a Pink Floyd vagy épp a Joy Division világából. Nem egy jól belőhető szubkultúrának igyekeztek megfelelni. A belassult borongást remekül egészítették ki a súlyosabb, metálos részek, mindezt egy olyan időszakban, ami épphogy nem a keményebb zenéknek kedvezett.
Az alternative és grunge zenekarok felfutásának idején tudott világhírre szert tenni a Type O Negative, amiben nagy szerepe volt a karizmatikus frontembernek, Peter Steele-nek. Ozzy Osbourne-hoz hasonlóképp sikerült neki is kitörnie a zenekedvelői rétegből: hol Playgirl-címlapon szerepelt, hol a Jerry Springer Show-ba ment emlékezeteseket mondani. Pedig nem volt egy kimondottan extrovertált alkat: nem egyszer beszélt depressziójáról, frusztrációiról és az ezek gyógyításához szükséges zeneterápiáról. Alkatilag mégsem állt tehát oly távol a kilencvenes évek elejének másik hősétől, Kurt Cobaintől, annyi különbséggel, hogy Steele újra és újra megpróbált túljutni a nehézségeken. Viszont elismerően szólt a Nirvana énekeséről: „Meggyőződésem, hogy sokkal jobb helyre került. Bennem nincs ilyen elszántság, ráadásul úgy érzem, hogy valamit még tartogat számomra ez a nyomorúságos élet” – mondta tíz éve a HammerWorldnek.
Igaz, nem egyszer aggódhattak a rajongók kedvencükért. Az alkoholproblémákkal küzdő zenész 2005-ben el is tűnt egy időre, a halálhíréről szóló pletykákra pedig morbid humorral még rá is játszott a zenekar. „Peter Steele 1962–2005 – Végre szabad”, olvashattuk a csapat honlapjára kikerült sírkövön, amit később Steele egy félresikerült tréfának nevezett. Mint a HammerWorldnek nyilatkozta, emiatt még a rendőrök is kiszálltak hozzá, akiknek aztán bizonygathatta, hogy tényleg nem halt meg.
A melankólia és önmarcangolás krónikásainak bő két évtized jutott. Az ütőérdaganattal már nem tudott megbirkózni Steele, 2010-ben, negyvennyolc évesen vesztette életét. De a korszak vége már tíz éve látszott: csalódottságukról adtak számot a második PeCsa-koncert látogatói is. Már önmagának az árnyéka sem volt Steele – írta akkor a Shockmagazin, a cikk végén attól tartva, hogy nem fogja sokáig bírni így az egykori tinibálvány. Sajnos, a lapnak igaza is lett.
