Simon György Rákospalotán született 1923. június 21-én. A Pázmány Péter Tudományegyetemen, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tanult 1941 és 1952 között. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, illetve a Népművelési Minisztérium munkatársa volt. 1952 és 1954 között a Néphadsereg Színháza, 1954–1958 között a József Attila Színház, 1958–1962 között a kecskeméti Katona József Színház, 1962–1966 között az egri Gárdonyi Géza Színház, 1966–1970 között a kaposvári Csiky Gergely Színház, 1970–1972 között a békéscsabai Jókai Színház, 1972 és 1985 között pedig a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt. 1985-ben nyugdíjba vonult.
1960-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, az érdemes művész elismerést 1983-ban kapta meg.
Játszott az 1975-ben készült Az idők kezdetén és az egy évvel későbbi Fekete gyémántok című filmben is.