Kitiltották Kínából Justin Biebert

Hiába megy ázsiai turnéra, Pekingben nem léphet fel a kanadai énekes.

Herczeg Szonja
2017. 07. 21. 15:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pekingi kulturális hivatal szerint nem engedhetnek be olyan előadót, aki „rosszul viselkedett” – írja a BBC.

„Justin Bieber egy tehetséges énekes, ugyanakkor botrányos külföldi előadó” – áll a hivatalos közleményben, amelyben nem engedik, hogy a kanadai fiatal fellépjen az ázsiai országban. „Reméljük, hogy ahogy érettebbé válik, jobban megválogatja szavait és tetteit, így egyszer valóban egy szerethető énekes lesz” – folytatódik az indoklás.

Egyébként arról nem esett szó, hogy Bieber fellépne Kínában. A kérdés csupán egy rajongóban merült fel, aki a kínai kulturális hivatalnak intézte a kérdést: koncertezik-e az énekes náluk ázsiai turnéja során.

A válasz már közleményben érkezett, hogy minden kínai rajongónak tudomására hozzák: a dalai láma, az Oasis és a Maroon 5 mellett Biebert sem látják szívesen az országban, annak ellenére, hogy 2013-ban még ott koncertezett.

2014-ben Bieber még Tokióban fotózta le magát a Jaszukuni-szentélyben, amelyet 1869-ben alapították Meidzsi császár rendeletére, mindazoknak szentelve, akik 1853 óta kül- és belháborúkban elestek – köztük számos háborús bűnösnek. Kína és Dél-Korea azonban ellenezte a szentély felállítását, mert azt a japán militarizmus jelképének tartja.

Bieber a fotót kiposztolta Instagramjára, majd a felháborodás hatására el is távolította. Ez azonban úgy tűnik, nem segített megítélésén.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.