Már magyarul is olvasható a Talmud

A fordítás 1998 óta készült, most az első 19 fejezet jelent meg két kötetben.

MTI
2017. 07. 05. 10:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megjelent a Talmud 19 fejezetének első magyar fordítása. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) gondozásában megjelent kétkötetes művet, amely az eredeti héber, illetve arámi szöveg mellett közli a fordítást, illetve magyarázatokat is, szerda délelőtt mutatták be.

David Lau, Izrael állam főrabbija köszöntőjében hangsúlyozta: a magyar fordítás megnyitja a Talmud-tanulás lehetőségét minden magyar ember előtt. Mint mondta, a zsidóság a könyv népe, és bár ma sok minden elérhető az interneten, a könyv továbbra is része az élete hetedrészét olvasással töltő zsidóságnak.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az 1998 óta készülő fordításról szólva úgy fogalmazott: az a közösség, amelyik két évtizedet szán arra, hogy lefordítsa a legfontosabb könyvét, „élni akar, és ha élni akar, akkor erősödik is”.

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija köszöntőjében felidézte: Magyarországon háromszáz éves hagyománya van a Talmud-tanulásnak. Ez a hagyomány 70 éve megszakadt, a mai könyvbemutató azonban bizonyítja, hogy nem végleg, hogy újra él a „tanulás fontosságának örök üzenete”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.