Nyílt levélben búcsúzott férjétől a Linkin Park énekesének özvegye

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Chester Bennington „most már fájdalom nélkül énekli dalait mindannyiunk szívében” – írta.

MN
2017. 07. 28. 17:06

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenes 116-123-as vagy 06-80/820-111-es telefonszámot!

A Linkin Park 1996-ban Kaliforniában alakult, világszerte ismertté és népszerűvé pedig négy évvel későbbi bemutatkozó lemeze, a Hybrid Theory tette. Következő albumukkal, a Meteorával tovább meneteltek, a Billboard kétszázas listájának éléig jutva. A nu metalnak nevezett stílus egyik úttörői voltak: a metalos durvulást rappel vegyítették, számos rádióbarát slágert letéve az asztalra. Legutóbbi lemezük, az idei One More Light nagy visszhangot váltott ki, miután a korábbiakhoz képest másfelé kalandoztak el, elektronikusabb és poposabb dalokkal előállva. A zenekar épp a One More Light-turné közepén volt, amely novemberig lekötött dátumokkal rendelkezett. Ennek európai része július 6-án, Birminghamben ért véget, és 27-én folytatódott volna az amerikai Mansfieldben. A soproni állomás Chester Bennington utolsó öt koncertje között szerepelt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.