„Színészként nem Sorossal kell foglalkoznom”

Andy Vajna liberalizmusáról is beszélt lapunknak Szabó Kimmel Tamás, majd utólag elállt volna az interjútól.

– Nem, de gondolhatok mondjuk arra az irányra, amit a Petőfi rádió vitt évekig.
– Persze az más, az egy tök jó új hullám volt. De nem tudom, most mi az aktuális zenei trend az országban, mit tükröz igazán a közízlés. Sokan vagyunk, sokfélét szeretünk. Azt nem tudom teljes pontossággal, hogy az erről döntő csapatnak mi volt a koncepciója, eredeti célja a zenét illetően. Ebben a feladatban én nem vállaltam szerepet. A filmes összképet néztem, és azt, hogy egy jelenetet feldob-e, megerősít-e egy szám. Én egyébként is teljesen más zenéket hallgatok.

– Milyeneket?
– Nem pont ezeket a slágereket, magyarból például inkább Kispált vagy Hiperkarmát. Kelemen Kabátbant épp nem, de nem volt vele semmi bajom. Annyiban lehetett szó újragondolásról, hogy a hagyományos hangszerelés helyett nem fúvósok vannak például, hanem gitár vagy dob. Az aktuális zenei elvárásokat szerintem nem lehet önmagukban meghatározni.

– Említette Kis Grófót. Tehát őt például ennyire rossznak tartja? Mert A nézését meg a járását szerepel is a filmben: Reviczky Gábor kezdi el gajdolni olykor, de nem nyeri el sokak tetszését vele.
– Ennyire rossznak, persze. Miért, ön szerint színvonalas?

– Mégis nagyon népszerű, sőt, a Bulibáróval már megtalálta magának a hipszterréteg is, igyekezve viccet csinálni az egész jelenségből.
– Megcsinálták ezt Uhrin Benedekkel is. Van az a réteg Magyarországon, amelyik szeret viccet csinálni a magukat egyre komolyabban vevő emberekből. Akik pedig utána el is hiszik, hogy még nagyobb sztárok lettek. De nem gondolom, hogy egy szűk rétegen kívül Kis Grófo bárkinek is valódi művészeti, zenei élményt, kikapcsolódást tud jelenteni. Túl azon, hogy valaki két füves cigi között elröhög rajta. Nekem Kis Grófo zenéje egy értékelhetetlen szemét, nem leszek tőle több, és a gyerekeimet is óvni fogom, hogy ilyeneket hallgassanak.

– A La La Land című musicalt látta?
– Igen, épp a napokban sikerült megnéznem.

– Ott vagy A némafilmesben épp az a lényeg, hogy vesznek egy adott műfajt, és nagyon rámennek a nosztalgikus elemekre, a kötelező stílusjegyekre, így tisztelegve azok előtt. Olykor mintha a Pappa pia is ezzel kísérletezne, de a végeredmény nem efelé mutat.
– Picit hiányoltam a filmből, hogy idézőjelbe tegyük saját magunkat. Stohl András játékában éreztem végül ezt, ami nekem sokat segített a film élvezetében. Nagyon ironikusan és szabadon játszott, elvitte a tejfölt a produkcióban. Nagyon jót tett szerintem a Pappa piának. A saját karakteremből hiányoltam kicsit ezt, de erről a rendező döntött. Nem volt azért egy nagy ördöglakat ez a fiú, egy szerethető, szimpatikus figurát szerettek volna. Sok mindent igyekeztem belevinni a filmbe, volt, amit lehetett, volt, amit nem. Egy alkotásnál elsődleges, hogy a rendező milyen szemmel néz rá, mit szeretne vele elérni. A La La Land alapvető például, ha zenés filmről beszélünk. A nyitójelenet az autópályán nagyon ötletes, kreatív és humoros volt, ahogy az egész film is.

– Kálomista Gábor producer és Andy Vajna is sokszor elmondták már, hogy több magyar közönségfilmre, popcornmozira van szükség, amik bevonzzák a tömegeket. Ez volt a cél a Pappa piával is?
– Benne lehetett az is, hogy egy sok nézőt elérő filmet szerettek volna készíteni, amire megvan minden esély, hogy összejöjjön. A film biznisz, fontos, hányan nézik meg. De mindig azt mondom, hogy hiába tekintenek meg valamit egymillióan, ha közülük rengetegnek nem tetszett, és másnap nem úgy kelnek fel, hogy az alkotással többek lettek. Vajnáéknak abban teljesen igazuk van, hogy ha a nézők visszatérése a cél, akkor közönségfilmet kell csinálnunk. Nagyon jó az is például, hogy elkészült a Kincsem, remekül is teljesített. És közben megszületett a Saul fia, a Testről és lélekről, valamint a többi művészfilm is. Jól működik tehát a filmalap mindkét fronton.

– Ellentmondásos ezért is Vajnáék megítélése, hiszen hagyják és segítik megszületni a fontos és jó filmeket, amik aztán tarolnak a különböző nemzetközi díjkiosztókon. Ott vannak viszont Vajna bizniszei vagy épp médiaprojektjei, ahol nem épp a „hagyjuk szabadon létezni” elv látszik érvényesülni. És teljesen nem is válnak külön ezek a dolgok, hiszen például a Pappa pia mögött is ott áll a TV2 vagy az Origo.
– Rendkívül összetett kérdés, és persze nem is láthatok bele minden folyamatba. Nekem egy tapasztalatom van Vajnáról: munkát kínált, amit igyekeztem a legjobb tudásom szerint elvégezni. Eközben pedig egy rossz szava nem volt hozzám. Persze ugyanolyan adófizető állampolgár vagyok, nekem sem mindegy, mire költik a pénzem. Nagy súly is volt a vállamon, hogy egy egymilliárdos filmben főszerepet vigyek. De nem az a dolgom színészként, hogy elszámoljak a Soros-propagandáról. Megvan arról is a véleményem, de nincs ebben döntési kompetenciám. Azt, hogy mit gondolok az Origóról vagy a TV2-ről, kategorikusan függetlenítem attól, hogy a filmalap milyen jó munkát végez. És végre van lehetőség élvezni a szakma adta lehetőségeket.

– És nem történik az, hogy megvan ugyan a véleménye, de inkább nem hangsúlyozza, hogy meglegyen a következő filmszerep is, és hogy ne a politika alapján ítéljék meg?
– Nem a következő filmszerepért nem hangsúlyozom, hanem mert a kettőnek semmi köze egymáshoz. Ha arra kíváncsi, megalkuvó alkat vagyok-e, vagy forradalmár, akkor arra azt felelem, hogy forradalmár. És persze ha a miniszterelnök keres meg, hogy játsszam el őt, nem fogok rábólintani. Nem az a helyzet, hogy nem gondolok ezekről a dolgokról semmit, de függetlenítem a filmalap ajánlataitól. Vajna ilyen szempontból egy teljesen liberális ember. Ugyanúgy elmondhatom a véleményem, meg is kérdezi, és nem feleli azt: jó, akkor te holnaptól nem dolgozol nálam.