Kilencvenéves korában, hudsoni otthonában meghalt a Pulitzer-díjas költő, John Ashbery – számolt be róla a The Guardian. A vállaltan meleg művész a férje, David Kermani közlése szerint végelgyengülésben hunyt el.
Ashbery az amerikai költészet egyik meghatározó alakja volt, akit évek óta Nobel-esélyesként emlegettek. Legismertebb kötete az 1975-ös Self Portrait in a Convex Mirror, amiért megkapta a Pulitzer-díjat, továbbá a National Book Awardot és a National Book Critics Circle Awardot is.
Szójátékokban bővelkedő lírája nagyon is elevennek, bátornak bizonyult, emelte ki a brit lap. Modern ötvözetét adta az ékesszóló soroknak és a mindennapos fejtegetéseknek, versei pedig tele voltak humorral és bölcsességgel. Meghan O’Rourke kritikus-költő javasolta még a Slate-en: ne próbáljuk megérteni a költeményeket, inkább csak akként leljük bennük élvezetünket, ahogy a zenében is tesszük. Az Associated Press 2008-as interjújában tudakolta Ashberytől, mit jelentene a neve, ha igévé alakíthatná át. A költő válasza ironikusabb nem is lehetett volna: azt, hogy halálosan összezavarjuk az embereket.
Fordítóként is jelentős volt: többek között olyan francia költők műveit ültette át nyelvére, mint Arthur Rimbaud és Raymond Roussel. Tanított a Harvard Egyetemen és a Brooklyni Főiskolán is. Ashbery nemcsak írótársaira volt nagy hatással: a filmes költészet nagymestere, Jim Jarmusch is egyik példaképeként tartotta számon a New York-i iskola képviselőjét.
John Lawrence Ashbery 1927. július 28-án született Rochesterben. Magányos, könyvmoly gyermekként emlékezett vissza magára, akiben mély nyomott hagyott öccse halála, és akinek számos konfliktust okozott a vonzódása más fiúkhoz. Egy közeli település, Sodus almafarmján nőtt fel, ahol elég gyakran havazott, ami hozzájárult nyolcéves korában első verse, a The Battle megírásához. A költemény a hópelyhek és a nyulak gigászi küzdelméről tudósított, állítása szerint pedig olyan jól sikerült, hogy a kollégiumig nem is mert újra próbálkozni – tartva attól, hogy nem fogja megütni a korábban felállított mércét. Tanult festészetet is, egy szürrealista kiállításról szóló Life-cikk pedig olyannyira magával ragadta, hogy évekig újraolvasta, és sokat merített belőle művészetéhez. A Harvardra járva aztán W. H. Audent és Marianne Moore-t olvasott, illetve olyan pályatársakkal ismerkedett meg, mint Kenneth Koch, Frank O’Hara és Robert Creeley. Első kötete, a Some Trees 1956-ban jött ki, még hagyományosabb verseket egybefogva. A következő könyv, az 1962-es The Tennis Court Oath viszont már nagyon absztrakt költeményeket tartalmazott.
A Magyar Narancs 2013-ban kérdezett magyar szerzőket arról, szerintük melyik külföldi költő fordítása hiányzik a legjobban. Mások mellett válaszolt Borbély Szilárd is. Az író, akit egy évvel később vesztettünk el, John Ashberyt említette.
Bob Dylan tavalyi Nobel-díja kapcsán jegyeztük meg: a Svéd Akadémia döntését akár úgy is értelmezhetjük, hogy a dalszerző jobban kiérdemelte a kitüntető címet, mint korábban Sylvia Plath, Allen Ginsberg vagy John Ashbery. Mégsem kaptak Nobelt, és Ashbery kivételével már nem is kaphatnak – írtuk. Most már Ashbery is a nagy klasszikusok mellett van.
