A filmakadémia szerdán jelentette be, hogy a négy díjazott a Kormányzók Bálján, novemberben veheti majd át az elismerést.
John Bailey, a filmakadémia elnöke elmondta: nagyon örül, hogy ez a négy különböző filmes szakmából kikerülő, különböző típusú, a nemzetközi, független és fősodratú filmeket készítő nagyszerű művész kapja a díjat, mert a szervezet célja, hogy a film különböző kiválóságait jutalmazza.
A filmakadémia kormányzói testülete kedd este döntött a díjazottakról, akik közül korábban senki sem nyerte el az Oscar-díjat – fűzte hozzá Bailey.
A kanadai származású, 82 éves Donald Sutherland fél évszázadra visszanyúló pályafutása alatt több mint 140 filmben szerepelt, köztük a MASH, A piszkos tizenkettő, az Átlagemberek és Az éhezők viadala című produkcióban.
Charles Burnett független filmes 1977 óta írja, rendezi és vágja filmjeit, emellett a produceri feladatokat is ellátja. Első játékfilmje a Killer of Sheep volt, a nyolcvanas években forgatta My Brother’s Wedding, 1990-ben pedig To Sleep with Anger című drámáját.
Owen Roizman már öt Oscar-jelölést kapott olyan filmjeiért, mint A francia kapcsolat, Az ördögűző és a Hálózat. 2002 és 2011 között a filmakadémia operatőri tagozatának kormányzója volt.
A 89 esztendős Agnes Varda már több mint hat évtizede készíti kísérleti rövidfilmjeit, dokumentumfilmjeit és játékfilmjeit, 1956-ban írta és rendezte első alkotását, és idén is új filmmel jelentkezett.
1955-ben forgatta az első valódi francia újhullámos moziját, a Párbeszédet – mesélte róla Bailey. Hozzátette, hogy csak az utóbbi évtizedben került valóban a helyére a nemzetközi filmvilág ünnepelt művészei között, és „értették meg az emberek, hogy milyen nagy hatású filmes alkotó volt és maradt a mai napig”. Fontos munkái között tartják számon a Cléo 5-től 7-ig, a Sem fedél, sem törvény és a Kukázók című alkotását.
A zártkörű, televízió által nem közvetített Kormányzók Bálját november 11-én tartják meg a Ray Dolby bálteremben, a Dolby Színházban, ahol 2018. március 4-én a 90. Oscar-díjátadó gálát is rendezik.