Az Index.hu hétfőn számolt be róla, hogy Németh Kristóf, a sorozat egykori szereplője egy gazdagréti Szomszédok-rendezvényen jelentette be: Szente Vajkkal közösen már dolgoznak az ügyön, vagyis musicalt csinálnak a Szomszédokból. Ismerve a hazai viszonyokat – amelybe az is belefér, hogy a mai napig sokan poénkodnak az Oscar-díjas Saul fia musical változatával –, inkább megkerestük Némethet, hogy végül is mennyire komolyak a szándékaik.
„Azért ez inkább geg, mint valóság, de valóban ötletelünk. Szente Vajkkal sok-sok közös munkánk volt és van, színészként együtt játszottunk például Szirtes Tamás rendezésében, a Primadonnák című produkcióban. Ráadásul azt hiszem, mindössze mi ketten hittünk abban, hogy egy Rejtő Jenő-regény, A szőke ciklon színpadra állítható. De a Szomszédok musical változata mellett rengeteg ötletünk van a tarsolyban” – mondta a színházvezető.
„A Szomszédok-musical, ahogy az ilyen ötletek esetében általában lenni szokott, egy vidámabb estén merült fel közöttünk. Én pedig mint impresszárió, színházigazgató, producer vagy alkotótárs eljátszottam a gondolattal, hiszen ez ma trendi. De azért mégis inkább viccről van szó” – tette hozzá.
Ami viszont nagyon is komoly, az, hogy szeptember 16-án, a Színházak Éjszakáján mutatkozik be az Uránia Nemzeti Filmszínházban Németh Kristóf új magánszínháza, a Fórum Teátrum. Szinetár Miklós, Benedek Miklós és Karinthy Márton mellett Balázs Andrea és Csonka András lesz a vendége a beszélgetőszínházi produkcióinak. Németh Kristóf Szente Vajkkal itt fogja bejelenteni, hogy milyen közös munkákat terveznek a következő évadra.