Kassák inkább alkotni, mint alakítani szeretett volna

A 20. századi magyar avantgárd legnagyobbját háromrészes kiállítássorozat mutatja be Budapesten.

Művészetéről L. Simon László is értekezett egy könyvében, a vele kapcsolatos kiállítássorozatot Prőhle Gergely mutatta be, majd Hiller István nyitotta meg. Kiről van szó? A válasz nem feltétlenül magától értetődő, ezért segítünk: Kassák Lajosról beszélünk. Kulturális megosztottságainkat látva azt hihetnénk: hiába, hogy a XX. századi avantgárd legjelesebb magyar alkotója, baloldalisága viták kereszttüzébe helyezheti őt. Persze kánonban elfoglalt helyét, szabadversei jelentőségét így sem kérdőjelezik meg, viszont politikusok kiváltképp szeretik a számukra világnézetileg kedves szerzőket előnyben részesíteni. Kassáknál szerencsére ez másképp látszik alakulni.

Alkotni – nem alakítani! – hirdette a MA folyóirat egyik címlapja Kassák művészetfelfogásának központi elemét. Nem formálni, becsatlakozni, a partvonalon elevickélni akart, sokkal inkább irányt mutatni, létrehozni valami addig teljesen ismeretlent.

Aktivista folyóirat, olvashattuk újságján, ez pedig mindennél fontosabb volt számára. Megélni kívánta, amiről írt, művészetével pedig nem gyönyörködtetni, jóval inkább befolyásolni szeretett volna. Nagyon hitt abban, amit képviselt: alkotásainak örök érvényűsége mellett ez is döntő lehet abban, hogy annyi mindenkit képes megnyerni magának mind a mai napig.

Valóban kassákizmusról beszélhetünk, amely főcímmel most egy háromrészes kiállítássorozat mutatja be a szerző 1920-as évekbeli munkásságát. A főtárlat múlt csütörtökön nyílt meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM), a Kassák Múzeumban 20-ától, a Bajor Gizi Színészmúzeumban pedig 27-étől tekinthetjük meg a kapcsolódó kiállításokat. Míg a III. kerületi intézményben A ló meghal, a madarak kirepülnek eredettörténetét vizsgálják, addig az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet a magyar avantgárd színházi kísérleteire összpontosít. A PIM-ben pedig a bécsi MA folyóirat 1920 és 1925 közötti korszakát helyezik a középpontba. A szervezők arra keresik a választ, Kassák és mozgalma miként integrálódott az I. világháború után az avantgárd nemzetközi hálózataiba.

– Még berlini nagykövetként spekuláltam azon, ki fejezheti ki a legjobban a magyar–német közös gondolkodást. A helyi galériák világából elemi erővel tört ki Kassák neve – jegyezte meg a kiállítást felvezető sajtótájékoztatón Prőhle. Mint mondta, a németek elsősorban az alkotó képzőművészetét ismerik. Velünk pont ellentétes módon: nálunk sokáig csak a versei voltak a köztudatban.

– Az elődöm, Csaplár Ferenc elsősorban irodalmárként ismerte meg Kassákot – fogalmazta meg a Kassák Múzeum vezetője, Sasvári Edit. Ezért került az intézmény fókuszába korábban Kassák másik oldala: absztrakt képzőművészként is igyekeztek kanonizálni őt. Sasvári szerint a Kádár-rendszerben az a feltételezés élt, hogy „jó költő, de rossz képzőművész”, amely mindenképp kiigazításra szorult.

– Meglehet, Csaplár így elitmúzeumot vitt, ami a beavatottak szűk köre számára volt izgalmas – fejtette ki Sasvári, hozzátéve, hogy ők már minden irányba szerették volna kinyitni a múzeumot. Ehhez hasonlíthatjuk a mostani kiállítássorozatot is, ami számos oldalról veszi górcső alá a művész munkásságát.

– Az intézményesülő Párt és a kassákizmus sajátos harcáról beszélhettünk – ezt már Hiller István mondta a megnyitón. Az MSZP politikusát Prőhle hívta meg azért, hogy beszéljen a költő baloldali elköteleződéséről, XX. század eleji különállásáról. Hiller szerint Kassák nem tűrte jól az intézményesülést – bár mondhatjuk, a MA folyóiratot és magát a kassákizmust is azzá avatta. Szerinte a mostani kiállítássorozat szellemi bátorságról tesz tanúbizonyságot, miután túllépve a biográfiai általánosságokon, hat évre koncentrálva ad számot a 20-as évek ellentmondásos helyzetéről. – Nem átvették kényszerből, hanem őszintén hittek a kommunista világforradalomban, de nem tudtak azonosulni azzal, hogy a mindenkori Párt dirigáljon – vélte Hiller.

A Széchenyi-díjas művészettörténész, Passuth Krisztina személyes élményeit elevenítette fel. – Volt benne valami autoriter, narcisztikus jelleg, nem bírta, hogy valaki a riválisa legyen – fejtette ki, felidézve a pillanatot, amikor Kassák szembesült Bortnyik Sándor róla készült festményével. Jellegzetes kép A próféta, középpontban a kezeit az égbe emelő, tanítványokkal körülvett mesterrel. – Hát ez én vagyok, és ezt a Bortnyik készítette – kiáltott fel meglepetten a festővel korábban konfliktusba keveredett Kassák. Passuth aggódott, hiszen a művészt nem egy békés embernek ismerte. De Kassák lerendezte annyival: „No, ez egy igen rossz festő”.

– Bortnyik idejében még negatívabb volt a próféta kifejezés jelentése, de lehetett már akkor is pozitívan értelmezni – tette hozzá. Ilyen ellentmondásos figura volt Kassák is, aki a művészettörténész szerint annak ellenére volt rejtőzködő figura, hogy vagy százszor, száz helyütt írt magáról.