Kontuly Béla csendéletéért fizettek legtöbbet a Kieselbach árverésén

Czigány Dezső alkotása pedig 38 millió forintért talált gazdára.

MTI
2017. 10. 08. 20:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Élénk érdeklődés övezte Balázs János alkotásait. Kezdet című műve 700 ezer forintos kikiáltási ár után 2,6 millió forintért kelt el. Együtt című, 1974-ben készült festményét 380 ezer forintos kikiáltási ár után 3 millió forintnál ütötték le. Kék világ című munkája 700 ezért forintról indult, és 3,6 millió forintért vették meg. Mesekert című képe kikiáltási ára több mint kétszereséért, 850 ezer forintért talált új gazdára.

Perlrott Csaba Vilmos Imádkozók című alkotása kikiáltási áron, 22 millió forintért talált új gazdára, Than Mór Görgey rohamot vezényel a második komáromi csatában című képének ára 3,2 millió forintos kikiáltásról 4 millió forintig emelkedett.

Schadl János Falu viharban című alkotására 24 millió forinttól indult a licitálás, és végül 32 millió forintért vásárolták meg.

Kikiáltási áron, 16 millió forintért kelt el Gulácsy Lajos Oliver megkéri Olívia kezét című festménye, Kádár Béla Lányok csendélettel című alkotása 2,5 millió forinttal meghaladva kikiáltási árát 12 millió forintért talált gazdára, a Zene (Hegedűs) című alkotása kikiáltási ára több mint háromszorosáért, 4,2 millió forintért kelt el.

A több mint 230 tételt felvonultató aukciós anyagban két kiemelkedő mű is képviselte az 1970–80-as évek mára már klasszikussá érő magyar képzőművészetét: El Kazovszkij Fehér csendélete 5 millió forintért, Csernus Tibor Nagy őszi csendélete 9 millió forintért cserélt gazdát.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.