Ha az embernek már nincs dolga a középiskolában, nem tanár, nem diák és még nem szülő, akkor is, az aulába belépve, valahogy önkéntelenül megrohanják az emlékek. Régi sztorik, akkor ronggyá hallgatott zenék ugranak be, és szituációk, párbeszédek, a korszellem keríti hatalmába. Mondjuk olyan filmek, amelyek akkor, a zsenge tinikorban valahogy örökre meghatározó emléket, iránytűt adtak. Például a nemrég a 35. születésnapját ünneplő klasszikus, a Megáll az idő. Gothár Péter és Bereményi Géza legendás alkotása ráadásul nemcsak a filmvászonról köszön vissza, hanem színdarab formájában ma is velünk él. A Proscenion Drámaszínpad társulata keltette életre, méghozzá nem is akárhogy: mindig más helyszínen, lehetőleg iskolákban játsszák a darabot.
Így adták elő nemrég – a kerek évfordulóra rímelve stílszerűen 35. alkalommal – a budapesti Veres Pálné Gimnázium aulájában. Az épületbe belépve pedig tényleg feltolultak az emlékek. Többek között az, hogy 1956 tragédiája miként jelent meg 1982-ben, a film bemutatásakor, aztán milyen volt 1996-ban, amikor először láttam az alkotást, s hogy mivé lett mára, hogyan él bennünk hat évtizeddel később. S vajon hogyan tud szembenézni e démonokkal egy posztapokaliptikus, katarzis utáni világba született generáció, picit ártatlanul, tiniként rácsodálkozva egy nihilista társadalomra, amelynek tagjait egy ilyen trauma után – már-már magától értetődően – megtörték az események? Mihez kezdenek a fiatalok egy ilyen közegben, s vajon meddig képesek hazudni maguknak, meddig tartják rejtve félelmeiket, szorongásaikat azok a felnőttek, akik aktív résztvevői voltak az eseményeknek?
A trauma utáni szorongás maradt, s ugyan tudjuk, az emberi tragédiák 1956-ra utalnak, de ez így nincs kimondva, ezért egyfajta univerzális gyötrelem elevenedik meg a darabban. Örök értelmet nyer a Megáll az idő mondanivalója. Köves Dénes világra rácsodálkozó, azzal hadakozó, önmagát kereső karakterét remekül hozza Mészáros Attila, talán azért is, mert korban közel áll hozzá. Picit furcsa elsőre Pierre „leépítése”, éteri jelenléte, ám Öskü Bálint monológja a londoni menekülésről parádés; a „Miért megy a diplomás Londonba? Mosogatni?” több mint frappáns, egyúttal fanyar újraértelmezése egy égetően aktuális jelenségnek. Ahogy a felnőtt archetípusok, így a diáklányokat taperoló Rajnák igazgatóhelyettes (Pápai Dávid), a diktatórikus hajlamában is kisstílű igazgató, vagy a rendszernek végül behódoló pótapa, Kaufmann (mindkettő: Kati Gábor), a nőiességét az önös érdekeire (még gyakran sután) használó Szukits Magda, illetve az aktuális helyzetet minden esetben optimalizáló anya, Köves Éva (mindkettő: Nagy Éva) is korszaktól függően léteznek.
A miliő, a háttérben elszambázó valódi takarítónő és a nem kimért, vérprofi, épp ezért szimpatikus és emberszagú játék adja az erejét a darabnak, s már csak ezért is érdemes egyszer átélni a hangulatát. A társulat legközelebb november 4-én, szombaton 18.30-tól adja elő a darabot, a FESZT-FEST 2017 részeként a MU Színház közelében található Lágymányosi Bárdos Lajos Általános Iskolában.
