A francia média értesülései szerint szombaton két férfit őrizetbe vettek a Louvre-ban történt ékszerlopással összefüggésben. A gyanú szerint a páros annak a négytagú bandának a tagja, amely október 19-én betört a múzeumba, és elvitte a felbecsülhetetlen értékű ékszereket.

Az egyik gyanúsítottat a reptéren csípték el
A párizsi ügyészség azt közölte, hogy az egyik férfit akkor vették őrizetbe, amikor éppen repülőre akart szállni a Charles de Gaulle repülőtéren. A CNN-hez tartozó BFMTV forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy az egyik férfi éppen egy Algériába tartó repülőgépre készült felszállni.
A gyanúsítottak mindketten harminc év körüliek, a jelentések szerint a francia fővárosban, Seine-Saint-Denis-ben születtek.
– írja a The Sun. A szombat esti elfogást követően a speciális rendőri egységek vették át az ügyet, akik akár 96 órán keresztül is kihallgathatják őket. A két férfi korábban már szerepelt a hatóságok adatbázisában betöréses lopások miatt.
Belső munka lehetett?
A helyi rendőrség korábban azt közölte, hogy digitális nyomozati bizonyítékot talált arra, hogy a múzeum biztonsági csapatának egyik tagja kapcsolatban állt a rablókkal, ami felvetette a gyanút, hogy a rablás belső munka volt.
„Érzékeny információkat adtak át a múzeum biztonságáról, így tudtak a biztonsági résről”
– mondta egy forrás a Telegraph-nak.
Mindössze nyolc percet vett igénybe a rablás
Ahogy arról lapunk is beszámolt, ékszerlopás történt október 19-én reggel a párizsi Louvre múzeumban. Nyolc felbecsülhetetlen értékű ékszert, köztük Eugénia, az utolsó francia császárné diadémját és két nyakláncot vittek el. A mindössze nyolc percet igénybe vevő rablást két szemtanú is levideózta.
Az elkövetők csuklyával a fejükön, a Szajna-parti oldalon keresztül jutottak be az épületbe, ahol éppen felújítási munkálatok folynak. Egy teherlifttel közvetlenül a célpontjukhoz, az Apolló-galériába jutottak fel, és akkumulátoros láncfűrésszel dolgoztak. Miután betörték az üvegeket, két férfi behatolt a terembe, miközben egy harmadik kint maradt őrködni.
A tolvajok kilenc darab ékszert loptak el Napóleon Bonaparte és a császárné ékszergyűjteményéből (a zsákmány becsült összértéke: 10 millió font),
majd egy emelőkosaras darun ereszkedtek le a felsőbb emeletről. A nyilvánosságra hozott videón látszik, hogy az egyik elkövető bukósisakot viselt, a másik sárga mellényt. Egy másik videón az is látszik, ahogy a sárga mellényes férfi a vitrinnél áll. Miután földet értek, a rablók megpróbálták felgyújtani a lopott teherautót, amihez a kosaras emelőt rögzítették, ám megzavarták őket, így robogóikon menekültek tovább. A rablást megelőző napokban az elkövetők lecserélték a teherautó rendszámtábláit, és át is festették a járművet.
A témához kapcsolódó további cikkeinket itt találják:



















