Ahogy arról lapunk is beszámolt, ékszerlopás történt október 19-én reggel a párizsi Louvre múzeumban. Nyolc felbecsülhetetlen értékű ékszert, köztük Eugénia, az utolsó francia császárné diadémját és két nyakláncot vittek el. A mindössze 8 percet igénybe vevő rablást két szemtanú is levideózta.

Louvre-i ékszerrablás: profi tolvajokról van szó
Carol Woolton ékszertörténész, aki 20 évig volt a Vogue magazin ékszerrovatának szerkesztője, a BBC-nek elmondta: a rablók profin válogatták ki a Louvre gyűjteményének legértékesebb drágaköveit. Arthur Brand műtárgynyomozó is így vélekedik: szerinte is egyértelműen profikról van szó, amit az is bizonyít, hogy milyen gyorsan jutottak be és tűntek el a zsákmánnyal. Valószínűleg nem ez volt az első rablásuk, már korábban is csinálhattak hasonlókat.
– A gyönyörű, nagy, hibátlan köveket valószínűleg kiveszik a foglalataikból és eladják, kivéve Eugénia császárné koronáját, amelybe kisebb kövek vannak foglalva, és túl rizikós ahhoz, hogy a feketepiacon lebukás nélkül meg lehessen velük jelenni
– tette hozzá. Ez könnyen megmagyarázhatja, miért dobták el menekülés közben egy másik tárggyal együtt a koronát, és találták meg a hatóságok.
A zsákmány becsült összértéke: 10 millió font
Carol Woolton attól tart, hogy a rablók olyan orgazdához fordulnak, aki a felhajtás ellenére mégiscsak hajlandó foglalkozni a lopott áruval, és ezért valószínűleg a felbecsülhetetlen értékű ékszerek aprópénzért cserélnek gazdát. Szakértők szerint a zsákmány nagyjából 10 millió fontot, vagyis nagyjából 4,5 milliárd forintot ér. Csak maguk a széthasított ékkövek több millió fontot érhetnek. Tobias Kormind, a 77 Diamonds online ékszerüzlet ügyvezető igazgatója az ékszerek együttes értékét nagyjából 10 millió fontra becsülte.
A tolvajoknak szükségük lesz egy képzett ékszerész szakértőre a drágakövek eltávolításához, és egy profi gyémántcsiszolóra a nagyobb, felismerhető kövek átalakításához. A nem könnyen azonosítható, kisebb köveket azonnal el lehet adni, és bár nehéz volna megmondani az összes ellopott drágakő pontos árát, a nagyobbak darabonként körülbelül 500 ezer fontot érhetnek – mondta.



















