Komáromy Éva édesanyja nyomdokain eleinte operaénekesnek készült, hangi adottságai és kiváló tánctudása hamar a zenés színház felé irányították. Egy év szolnoki színházi tagság után, 1961-ben szerződött Miskolcra, ahol nyugdíjba vonulásáig a társulat tagja maradt, de később is fellépett. Már első szerepeivel elnyerte a közönség tetszését és szeretetét. Művészi alkata, karakterformáló készsége, kitűnő ének- és mozgáskultúrája sokoldalú művésszé tette. Pályája elején elsősorban zenés darabokban játszott, szinte az operettirodalom valamennyi szubrett- és revüprimadonna-szerepében sikert ért el.
Művészi munkájában a My Fair Lady Elizája jelentett fordulópontot, majd a musicalekben is megmutatta tehetségét. Ám amikor arról kérdezték, primadonnának vagy szubrettnek tartja-e magát, a válasza annyi volt: színésznőnek. Prózai pályafutásának kezdetén Shakespeare Macbethjének egyik boszorkányaként állt színpadra, amelyet még sok sikeres szerep követett. Pályája második felében párhuzamosan futott zenés színházi és drámai karrierje. Fogékony volt az új színházi nyelvre is, nagy kedvvel vett részt Genet Paravánok című előadásában is Zsótér Sándor rendezésében. Utoljára 2001-ben a Fekete Péter című zenés játékban lépett színpadra.
Egy 1967-es interjújában így vallott: „Nekem az adja a legtöbb örömet és erőt a munkámhoz, hogy érzem a közönség szeretetét. Érzem a színpadon egy-egy sikeres színházi estén, a sok levélből, amit kapok, és számos apró jelből is. Amikor a közértben a legszebb narancsokat válogatják ki, amikor egy egész társaság átutazik Egerbe, hogy a My Fair Ladyben megnézzen, amikor felhívnak telefonon, és arra kérnek, hogy énekeljem be a hallgatóba a Tangolita-dalt. Olyan is előfordult már, hogy amikor a villanyrendőrnél tilosban mentem át, a szolgálatos őrmester büntetés helyett ennyit mondott: magának jobban kell vigyázni a lábára, mert még sok szép táncát akarjuk látni.”
Miskolc város 1980-ban Déryné-gyűrűvel jutalmazta. Több nívódíjat is kapott a pályafutása alatt, 2006-ban megyei Prima díjjal tüntették ki.
