Ő adta ki József Attila klasszikus, Nagyon fáj című verseskötetét, de gondozta Kassák Lajos és Radnóti Miklós könyveit is. Az első világháború után Párizsba emigrált, a második alatt letartóztatták, majd halállistára is került. Miután a nevét viselő könyvkiadót államosították, és nem maradt számára több lehetőség, a méhészkedés felé fordult. Hosszú és fordulatos élete során kétségkívül formálta a XX. századi magyar irodalmi világot Cserépfalvi Imre, mégis mintha elfelejtettük volna őt. Pedig a nevéhez kötődik a Szép Szó folyóirat elindítása, ahogy egy sor a második világháború előtti náciellenes, baloldali kiadvány megjelentetése is.
Egykori lakóhelyén, a Budakeszi út 47/C. alatt található villában idén májusban avatták fel az emléktábláját, most hétvégén pedig a cserépfalui emlékszoba átadására került sor. Az avatót a legendás könyvkiadó szülőháza helyén tartották. Az ott megtekinthető kiállítást kurátorként Tokaji Nagy Erzsébet, illetve Szkárosi Endre, Boros Géza és Rónai Zsuzsanna gondozta. Tokaji Nagy beszéde után Szkárosi tolmácsolta az egykori kiadós lánya, Cserépfalvi Katalin szavait, míg Balog Zoltán miniszter levélben üzent a megjelenteknek.
– Az „öreg” legendája megvan, sokan emlékeznek rá jó szívvel, de bizony ideje volna emlékezetét felfrissíteni – mondja lapunknak Szkárosi Endre. A József Attila-díjas költő-irodalomtörténész maga is nagyon hiányolja az 1991-ben, kilencvenegy éves korában elhunyt Cserépfalvit, ahogy, mint mondja, a rendszerváltás körül újraindítani szándékozott, ám megkapaszkodni nem tudó új Cserépfalvi Kiadó egykori munkatársai is. Vagy épp a kiadótulajdonos lánya, Galligan-Cserépfalvi Katalin, aki az idén tavasszal maga is részt vett egy budapesti városnéző sétán. Ő 1957-ben hagyta el az országot, hogy az Egyesült Államokban doktoráljon irodalomtörténetből, és több egyetemen tanítson aztán. A Mimikokónak becézett lánnyal kiskorában még József Attila játszott a családi szőnyegen, de aztán hamar kénytelen volt felnőni. A háború alatt egyedül, álnév alatt kellett bujkálnia vidéken, amiről megírta emlékezésregényét, a Mimikokó illegális életét.
De akadnak még bőven Szkárosi elmondása szerint, akik ápolják a Deutsch Imre néven született könyvkiadó emlékét. Somlyó Bálint és Bacsó Béla esztéták ugyanúgy foglalkoznak vele, ahogy Lóska Lajos művészettörténész, vagy épp Léderer Pál történész, aki a Budakeszi úti emléktábla-avatásnál méltatta Cserépfalvit. A mostani kiállítást gondozó Boros Géza művészettörténész ráadásul szintén cserépi születésű, míg Tokaji Nagy fontos kutatója a könyvkiadósnak.
Szkárosi ugyanakkor úgy látja, az emlékezet ápolásában bőven vannak még feladatok. – Ideje volna többek közt Tokaji Nagy Erzsébet doktori monográfiáját korszerűsítve kiadni – mondja. Vagy épp kiadási politikáját tanulmányozni, „annál is inkább, mert a Cserépfalvi 1950-ben történt államosítása után a teljes dokumentáció elveszett.” Szkárosi ezek mellett érdemesnek tartja tovább kutatni azt az irodalmat, amit Cserépfalvi előmozdított. Ismert például, hogy a könyvkiadós Tiborc címmel Kálmán Kata Észak-Magyarországon készült szociofotóit adta közre „a vidéki nyomort akkoriban felfedező városi lakosság számára”.
De felkarolta a falukutató írókat is, így kiadva Szabó Zoltántól A tardi helyzetet (1936) és a Cifra nyomorúságot (1938), illetve Kovács Imrétől az 1937-es A néma forradalmat. – Mielőtt Szarvaskőre kerültünk, akkor jelent meg közös kötetben A tardi helyzet és a Cifra nyomorúság. Mindenki arról beszélt papa környezetében, hogy A tardi helyzetből végre megtudja mindenki az igazságot a magyar faluról. A könyvet a tardi asszonyok hímzései díszítették, így próbálta apám némi jövedelemhez juttatni ezeket a nagyon szegény, barlanglakó nőket – mesélte lapunknak adott 2003-as interjújában Galligan-Cserépfalvi Katalin.
Kérdésünkre, hogy miben állhat Cserépfalvi öröksége, Szkárosi kifejti: a könyvkiadós legfőképp bátor módon formálta az akkor kortárs magyar irodalmat. – Ő maga József Attilával való tartós barátságát és az ő élete végéig történő támogatását tekintette meghatározó élményének és tapasztalatának – jegyzi meg az irodalomtörténész. Mindemellett szerinte Cserépfalvi fontos történelmi-kulturális kiadványokat is megjelentetett. Említhetjük ezek között Kodolányi János Suomiját, Cs. Szabó László Doveri átkelés című útirajzát vagy Szekfű Gyula Forradalom után című művét, de a világirodalomra is nyitott volt, kiadva Malraux, Gide, Aragon és Éluard műveit.
– Rendkívül nyitott és kockázatvállaló volt, szerzőivel, így Kovács Imrével együtt többször állt bíróság előtt, ahogy a börtönt is megjárta – eleveníti fel Szkárosi. – Vallotta, hogy a költészet szeretete megvéd a rossztól, mintha csak egy páncél borulna ránk vele.
