Vasárnap délelőtt Szerencsen, színházi próba közben meghalt Benkő Géza – írja a Paraméter.sk. A 48 éves színész, rendező a színpadon lett rosszul, leállt a szíve, és nem tudták megmenteni az életét.
„Sajnálattal tudatjuk, hogy kiváló színészünk, Benkő Géza 48 éves korában, a mai napon tragikus hirtelenséggel elhunyt a Sári bíró színdarab főpróbahetének első napján. Őszinte részvétünk a családnak” – közölte a Külhoni Magyar Nemzeti Színház.
Bocsárszky Attila, az intézmény alapító igazgatója vasárnap úgy fogalmazott:
„Színtársulatunkkal ma tíz óra körül Szerencsen a Sári bíró című darabot próbáltuk, amelynek a címszerepét játszotta Géza. Péntekre időzítettek a bemutatót. Próba közben összeesett, elvesztette az eszméletét. Előbb az édesapám próbálta őt feléleszteni, majd a helyszínre kihívott mentők negyven percen át próbálták őt visszahozni, de sajnos, nem jártak sikerrel. Állítólag tüdőembólia, egy vérrög okozta a halálát. Számunkra annál is megrázóbb mindez, mert nekünk, kollégáinak sosem panaszkodott az egészségi állapotára, sporttevékenységgel is őrizte az erőnlétét és az egészségét. Egy istenadta tehetséggel megáldott színművészt vesztettünk el, akit színházunk a saját halottjának tekint. Részvétünk a családjának!”
A Külhoni Magyar Nemzeti Színház honlapján felidézi: Benkő Géza 1969. október 28-án született Kiskövesden. Királyhelmecen érettségizett, majd színészdiplomát szerzett Pozsonyban. A szlovákiai magyar színházak, a Komáromi Jókai Színház, a Kassai Thália Színház és a SZEVASZ Színház mellett játszott Győrben, Nagyszombatban és másutt. Több szlovák filmben kapott nagyobb szerepeket is. Beckett Godot-ra várva című abszurdjában nyújtott teljesítményéért a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján elnyerte a legjobb alakítás díját, majd az idén a legjobb férfi mellékszereplőét is elnyerte a Komáromi Jókai Színház és a kassai Thália Színház Bányavakság című előadásában nyújtott alakításáért.
Főbb színházi szerepei:
Venticello (Peter Shaffer: Amadeus); Csongor (Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde); Orgon (Molière: Tartuffe); Bajkhállóy Richard huszárkapitány/Kleisermann Mihály jegyvizsgáló (Parti Nagy Lajos: Ibusár); Portos (Alexander Dumas: A három testőr); Őrnagy (Örkény István.: Tóték); Partjelző, szappan (Egressy Zoltán.: Sóska, sült krumpli), Postás (Örkény István: Tóték), Lucky (Samuel Beckett: Godot-ra várva), Truffaldino (Carlo Goldoni: Két úr szolgája), Ripafratta lovag (Carlo Goldoni: Mirandolina), Billy (Dale Wassermann: Kakukkfészek), Edmund Tyrone (Eugene O’Neill: Utazás az éjszakába), Schweizer (Friedrich Schiller: Haramiák), Színész (Milan Lasica–Július Satinský: Barátunk René). Monodráma: Samko Tale (Daniela Kapitáňová: Temetőkönyv).
Benkő Gézát sokan a TV2-n futó Jóban Rosszban című sorozatból ismerik.