Meghalt Warrel Dane, a Nevermore énekese

Ötvenhat éves volt.

Lakner Dávid
2017. 12. 13. 19:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ötvenhat éves korában életét vesztette a progressive metal egyik úttörő zenésze, Warrel Dane – közölte mások mellett a Blabbermouth. A Nevermore énekese Sao Paulóban, Brazíliában kapott szívrohamot. Dane az utóbbi időkben második szólólemezén dolgozott.

Zenésztársa, Johnny Moraes gitáros elmondása szerint Dane régóta küzdött függőségeivel és egészségügyi problémáival. Mint a brazil UOL-nek elmondta, az énekes cukorbetegségben szenvedett, és alkoholgondjai is voltak. 

Az 1961. március 7-én született Dane öt évig készült operaénekesnek, rendkívül sokrétű énekstílusába pedig a kimondottan magas hangok éppúgy belefértek, mint a viszonylag alacsonyabbak. Hatásai között a Judas Priest, az Iron Maiden és a Jefferson Airplane zenéjét egyaránt számon tartotta, míg az énekesek közül főként Ronnie James Dio és Bruce Dickinson inspirálták. 

Dane 1992-től volt az egyik legfontosabb amerikai progressive metal zenekar, a Nevermore énekese. Két évtizedes működésük során hét nagylemezt hoztak ki, hogy aztán személyes és zenei nézeteltérések miatt Jeff Loomis és Van Williams távozzanak a csapatból. Miután Loomis nélkül Dane nem akarta folytatni, azóta szünetelt a csapat működése. Az utolsó két évben egyébként egy magyar zenész, Vörös Attila gitározott a fellépéseiken. Ezután Dane másik zenekarára, a power metalos Sanctuaryre igyekezett koncentrálni. Az 1985-ben létrejött seattle-i csapat annak idején csupán hét évig működött, hogy aztán 2010-ben újraalakuljon, és azóta két lemezt is kihozzon.

Első szólólemezével, a Praises to the War Machine-nal 2008-ban állt elő Dane, jelenleg pedig majdnem kész volt már a második albumával. 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.