Életet oltott ki az online trollok fegyvere

Mérgező rajongói magatartásformák a szecsuáni szósztól a fenyegetéseken át a halálos kimenetelű swattingig.

„Népirtást fogok végezni, ha a [kiadó egyik könyve] magyar folytatás nélkül marad. Csak szólok” – ez a komment a minap jelent meg egy magyar könyvkiadó Facebook-posztja alatt. A hozzászólás élét nem tompítja nevető emotikon, vagy egy „csak viccelek” megjegyzés, bár nyilvánvaló, hogy elkövetője direkt túlzónak szánta. A hozzászólás nyelvezete azonban rámutat egy olyan problémára, ami igazán csak az internet korában harapózott el, és túlmutat az egyszerű (és mára megszokott) online verbális agresszió keretein: a populáris kultúra egyes termékei, videojátékok, film- és tévésorozatok, könyvek és képregények rajongótáboraiban nem ritkák az elképesztően agresszív viselkedési formák.

Az elmúlt napokban ez a jelenség tragikus módon lépett szintet és került át a fizikai valóságba: ahogy lapunk is beszámolt róla, két videojátékos vitája nyomán Amerikában elhunyt egy huszonnyolc éves férfi, Andrew Finch, két gyermek édesapja, akinek semmi köze nem volt a két fél vitájához. Az ügy a Call of Duty nevű népszerű lövöldözős játék kapcsán robbant ki, azt követően, hogy a két játékos összeveszett egy meccsen, amelyben egyikük megölte a másik karakterét. A vélt sérelmet elszenvedő fél úgy akart elégtételt venni, hogy végrehajtotta az úgynevezett „swatting” nevű „csínyt” – ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a másik fél címére egy kamu bejelentéssel egy teljes rendőri speciális taktikai egységet (SWAT) vezényel ki.

Ebben az esetben arról számolt be a sértett telefonon a rendőrségnek, hogy az adott címen tartózkodó megölt egy embert, további túszai vannak, valamint a házat is kész magára gyújtani. A rendőrség ilyen esetekben nehezen tehet különbséget a valódi veszély és a telefonbetyárkodók viccei között, emiatt teljes erővel vonulnak ki a helyszínre, hogy intézkedjenek – az ott lévő békés állampolgárok legnagyobb döbbenetére. Ebben az esetben ráadásul a delikvens nem is a „megfelelő” címet adta meg, így a helyszínre érkező rendőrök egy teljesen ártatlan férfit sebeztek meg halálosan, miután az kissé leengedte, majd újra felemelte a kezét.

A döbbenetes tragédiáról szóló amerikai cikkek szerint ez volt az első olyan eset, hogy egy „swatting” halálos kimenetelű volt. Természetesen itt már felmerül kezelendő problémaként, hogy az amerikai rendőrök, úgy tűnik, bármilyen helyzetben inkább először lőnek, csak aztán kérdeznek, de ez most elvinne minket a cikk tárgyától. A helyzet ugyanis az, hogy bár ez az ártatlan férfi volt az első halálos áldozat, a swatting-jelenség évek óta az online trollok egyik legnagyobb fegyvere kiszemelt célpontjaik címének közzététele, valamint halálos, vagy éppen nemi erőszakot kilátásba helyező fenyegetések küldözgetése mellett.

Bár a hatóságokat megtévesztő telefonhívások nem új keletűek – gondoljunk csak a bombafenyegetésre –, és a swattingot is többször alkalmazták 2008 óta politikusok és újságírók ellen. Igazán népszerű azonban többek között az után lett, hogy a GamerGate nevű mozgalomban résztvevők sikerrel alkalmazták azt vélt ellenfeleik ellen. A GamerGate mozgalom 2015-ben indult, állításuk szerint azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a videojátékos sajtót érintő etikai problémákra. Az ügy 2014-es kezdetekor egy férfi, Eron Gjoni azzal vádolta meg volt barátnőjét, a videojáték-fejlesztő Zoë Quinnt, hogy azért csalta meg több videojátékos újságíróval, hogy kedvező kritikákat írjanak játékáról az online sajtóban.

A férfi állításai nem állták meg a helyüket, de a videojátékos közösség főleg férfi tagjai, élükön az alt right mára hazánkban is ismert hangadójával, Milo Yiannoupolisszal szabályos gyűlöletkampányba kezdtek, főleg a videojáték-iparban ismert nők ellen. Az ismert feminista videojáték-kritikus, Anita Sarkeesian címét elérhetővé tették az interneten, majd azzal akadályozták meg egy egyetemi előadását, hogy telefonon egy minden eddiginél brutálisabb iskolai lövöldözéssel fenyegetőztek. Az ügyben megszólaló Israel Galvez webfejlesztő lakására pedig a decemberi esethez hasonlóan kihívták a taktikai egységet, majd így járt a mozgalomban eredetileg részt vevő, majd annak kritikusává váló Grace Lynn is.

Az elmúlt években rengeteg, a GamerGate-hez hasonló ügyet láthattunk: ezek általában olyan változásokhoz kötődtek, amelyek a sokáig főleg férfiak által dominált területeken következtek be. Hatalmas felzúdulást keltett például, hogy a Ki vagy, Doki? (Doctor Who) címszerepét a sorozat több évtizedes történetében először kapta egy nő; hogy az új Star Trek-sorozatban nyíltan meleg karakterek szerepelnek; vagy akár csak az, hogy az új Star Wars-trilógia főszereplője nő lett. Egyes „rajongók” ezeket a változásokat a produktum minőségétől függetlenül támadásként értékelnek, és nem egy esetben agresszív fellépéssel, akár halálos fenyegetésekkel reagálnak.

Remek példa az agresszív viselkedésre a Rick és Morty című rajzfilmsorozat esete: ennek egyik részében jelentős szerepet kapott egy bizonyos szecsuáni szósz, ami csak korlátozott ideig volt elérhető a McDonald’s gyorsétteremlánc éttermeiben évekkel ezelőtt. Ennek nyomán a rajongók elkezdték felkutatni a még elérhető darabokat, rengeteg pénzért cseréltek gazdát az ilyen bontatlan szószok az interneten. (Hogy miért őrizget ilyet valaki évekig, az talány.)

Ezért aztán a McDonald’s ismét elérhetővé tette egy napra a szószt, amiből viszont keveset gyártottak, a dühös rajongók pedig nem egy esetben erőszakosan reagáltak, mikor nekik már nem jutott a szószból. Az étterem közleményben kért elnézést, és nevezte „szenvedélyesnek” a többi között azokat a rajongókat, akik a kiszolgáló személyzettel üvöltöztek és fizikailag fenyegették őket.

Az Andrew Finch halálához vezető tavaly decemberi eset után a The Verge cikkírója, Katherine Cross arra hívta fel a figyelmet a minap, hogy ideje lenne, hogy a populáris kultúra nagy rajongótáborral bíró termékeit előállító cégek és az ezek mentén szerveződő rajongótáborok tegyenek a rajongótáborokon belüli „mérgező” magatartásformák ellen. Mára tényleg mindennapos, hogy egy sorozat vagy film alakulása nyomán a készítők halálos fenyegetéseket kapjanak, a cégek PR-megoldásai pedig nem ennek abnormitására hívják fel a figyelmet, hanem azt hangsúlyozzák, hogy milyen „szenvedélyesek” rajongóik egy-egy film, sorozat vagy játék iránt – ennek pedig változnia kell.